Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

A siker mindenképpen közös

Minden sikeres ember mögött egy társ, házasfél áll, aki szeretetteljes, nyugodt családi hátteret tud biztosítani a másik számára.

Vagyis a siker nem kisajátítható, hanem mindenképpen közös.

Néhány éve jelent meg egy olyan országos terjesztésű könyv, amelyben a Borkai házaspár is szerepelt: a kiadványt a szerzők arra az alapmotívumra építették, hogy minden sikeres ember mögött egy társ, házasfél áll, aki szeretetteljes, nyugodt családi hátteret tud biztosítani a másik számára. Vagyis a siker nem kisajátítható, hanem mindenképpen közös. Ha ezt a gondolatot visszük tovább, akkor kijelenthető: komoly szerepe van abban B orkainé Havassy Myrtillnek, hogy a győriek október elsején férjét választották meg a megyeszékhely polgármesterének.

ÖSSZEFOGNI A CSALÁDOT

A győri „first lady" meglátása szerint kapcsolata azért harmonikus férjével, mert más a habitusuk, ezáltal nagyszerűen kiegészítik egymást. Az ő dolga, hogy a családot összefogja, az otthoni harmóniát megteremtse, és mindenben párja segítségére legyen. Ő elsősorban a háttérben óhajt maradni, mint mondja, nem egy „közszereplős" típus.


MEGVÁLTOZOTT HÉTKÖZNAPOK

Október elsején, miután lezárták az urnákat, Myrtill aszszony is egy ménfőcsanaki étteremben izgulta végig férjével a várakozás nehéz óráit. Minden egyes szavazókörből beérkezett eredmény után tapsolt és ujjongott örömében. Még messze volt a végeredmény, de a nagy szavazatkülönbséget tapasztalva elkezdhetett gondolkodni azon, mennyire fogja megváltoztatni családi életüket férje politikusi pályája. Tapasztalatai szerint rendkívüli mértékben. Férje reggel 7 órakor kiteszi a lábát az ajtón, s bizony sokszor előfordul, hogy a feladatok annyira későn engedik haza, hogy a gyermekek már nem tudják ébren megvárni az édesapjukat.

FARMER HELYETT ÖLTÖNY ÉS NYAKKENDŐ

A megváltozott életmódjuk még a beépített szekrényükre is komoly hatással van. A bútor belsejében az arányokat meg kellett változtatni, korábban a polcokból volt több, most pedig az akasztós részekre van inkább szükség. Ugyanis októberig munkába induláskor a reggeli búcsúcsókot egy sportos öltözetű, farmeres-pólós férfitől kapta, azóta pedig egy elegáns öltönyös-nyakkendős úriembertől. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy komoly és természetesen közös reggeli feladat az inghez kiválasztani a megfelelő nyakkendőt.)

SÜTVE-FŐZVE IS EGYÜTT

Az elmúlt néhány hónap megváltoztatta a hétköznapjaikat, hétvégéiket, így már mindketten nagyon várták a karácsonyt. Nem zavarta őket, hogy végre sülve-főve, illetve sütve-főzve együtt lehettek. Készült az ünnepi menü: sonka, májpástétom, marhanyelv, majonézes saláták, kocsonya szentestére, másnap a húsleves után töltött pulyka pikáns mártással került az ünnepi asztalra. A polgármester sem „téved el" a konyhában, halételt kreált barna mártással, ezzel is segítve feleségének a készülődésben.

AZ AJÁNDÉK EGYEZTETVE A TITKÁRNŐVEL

Mivel a polgármesternek több rend elegáns ruhára van szüksége, így Myrtill asszony könnyen választott ajándékot férjének, de a családtagok náluk mindig próbálnak valamiolyan meglepetést is szerezni, amelyre biztosan nem számít a másik. De ehhez az ajándékhoz a polgármesteri titkársággal is egyeztetnie kellett a feleségnek – ami még kissé szokatlan volt számára –, hogy egy adott időpontra véletlenül se szervezzenek a férje számára programot. A szeptember végi kampányzáró rendkívül jól sikerült, amelyen Demjén Ferenc is fokozta a hangulatot. A fináléban az akkor még polgármesterjelölt a ráadásban együtt énekelte Rózsival a „Sajtból van a hold" című örökzöldet. A fergeteges hangulatú koncert adta az ötletet, hogy Myrtill asszony ajándéka belépőjegy legyen Demjén születésnapi koncertjére, s a bulin most gyerekek nélkül, édes kettesben vettek részt.

IZOMLÁZ BIZTOSÍTVA

teendőknek „hála", sajnos a barátok háttérbe szorultak, nincs lehetőség annyi időt velük tölteni, mint amennyit Borkaiék szeretnének. Ám szilveszterkor egy győri étteremben igyekeztek pótolni a lemaradást. A polgármester rendkívül szeret a parketten ropni, akár versenytáncos is lehetett volna, de inkább a tornát választotta, így érthető, hogy a mulatság folyamán igencsak megpörgette feleségét. Fél 12-kor a társaság felkerekedett, mivel a férje előbb az iparkamarában köszöntötte egy mulatság résztvevőit, majd a Dunakapu térre mentek, ahol a Szilveszteri Városi Vigasságok zajlottak. Myrtill nem gondolta volna, hogy a hideg idő ellenére milyen sokan fogják Bede Fazekas Csabával közösen énekelni a Himnuszt. Éjfél után a városháza felé vették az irányt, ahová időközben a többi családtag is befutott, majd miután a férje elmondta újévi köszöntőjét, a barátokkal közösen megtekintették a tűzijátékot. A hivatalos program után még egy házibuliba voltak Borkaiék hivatalosak. A „first lady" számára „komoly következménnyel" bírt a szilveszteri buli, mivel másnap izomláza volt a sok tánctól

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mozaik

Edzőképzés. A Győr-Moson-Sopron Megyei Labdarúgó Szövetség MLSZ „D”… Tovább olvasom