Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

A szabolcsi MSZP szerint politikai alapon történt az önhiki megítélése

Az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete szerint politikai alapon osztották el az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok közismert nevén "önhiki"-s támogatását - ezt Veres János megyei pártelnök, volt pénzügyminiszter és Halmi József, a szocialisták megyei önkormányzati frakcióvezetője mondta kedden Nyíregyházán sajtótájékoztatón.
Igazságtalan, a szakmaiságot és a normativitást teljes mértékben nélkülöző kormányzati döntés született - mondta Halmi József, aki egyben Győrtelek MSZP-s polgármestere is. Hozzátette: a támogatott szabolcsi önkormányzatok listáját elemezve jutottak arra a következtetésre, hogy az "önhiki"-s támogatás második körében is azok a települések jártak jól, ahol Fidesz-KDNP-s a polgármester, vagy a tavalyi országgyűlési választásokon a mostani kormányzó pártok jelöltjeire adtak többségi szavazatot a voksolók.

Halmi József az általa vezetett Győrtelek pályázati kérelmével kapcsolatban kifejtette: a mostani második támogatási körben 30 millió forint helyett 300 ezer forint támogatást kapott a település. "Ez nem más, mint politikai bosszú, mégpedig azért, mert a választásokon nem a Fidesz-KDNP-re voksoltak többségben a győrtelekiek. Továbbá a megyei önkormányzat MSZP-s frakcióvezetőjeként számtalan bírálatot fogalmaztam meg az utóbbi időben, például azért, mert a közgyűlés felhatalmazása nélkül adta át állami tulajdonba az intézményrendszert a testület Fidesz-KDNP-s elnöke" - magyarázta. Megjegyezte: más települések is hasonlóan jártak Szabolcsban, de a polgármestereik - állította - "nem mernek kiállni az igazságtalan "önhiki"-s döntést bírálni, mert félnek, hogy jövőre meg semmit sem kapnak".

Veres János megyei pártelnök, MSZP-s országgyűlési képviselő tájékoztatása szerint az "önhiki" második körében" a rendkívül nehéz helyzetben lévő szabolcsi önkormányzatok az általuk kért összegnek csak az egytizedét kapták meg.

"El lehet képzelni, milyen helyzet alakul ki a településeken a télen, hiszen már most is több iskolában nem tudnak fűteni, mert nincs pénz rá" - fűzte hozzá. Úgy vélte: jövőre még rosszabb lesz az önkormányzatok helyzete, hiszen a költségvetési tervezetben 8 milliárd forinttal kevesebb összeg szerepel "önhiki"-s támogatásra.

Megemlítette azt is, hogy az új önkormányzati törvény szerint a 2000 lakos alatti településeken a polgármesteri hivatalok megszűntetését is tervezik, az ott élőknek így máshová kell majd menniük hivatali ügyeiket intézni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

10 és 18 év a tatabányai gyilkosoknak

A fiatalkorú elsőrendű vádlott 10 évet, a másodrendű pedig 18-at kapott a Győri Ítélőtáblán, mert három éve kiraboltak és megöltek egy férfit Tatabányán. Tovább olvasom