Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

A szegénység Toledóban is vállalható

A magyar delegáció tagjaként hetedmagával képviselte hazánkat a győri Rugyainé Major Éva az Európai Szegénységellenes Hálózat küldöttgyűlésén, amelynek a minap Toledo adott otthont. A likócsi idősotthon szakápolója elárulta: soha ennyi szép élményben nem volt még része. Érintettként úgy érzi, a hallottakat további munkájában is kamatoztathatja.
A Magyar Szegénységellenes Hálózat két éve azzal a céllal alakult meg, hogy a szegénységben élő emberek hallatni tudják a hangjukat. Az eddigi tapasztalatok bizonyítják: a szakemberek mellett szükség van az úgynevezett tapasztalati szakértőkre is, akik naponta szegényen, szegénységben élnek és megfogalmazzák az őket érintő legfontosabb problémákat. Polgár Tiborné, a hazai hálózat nyugat-dunántúli regionális koordinátora erre a munkára kérte fel Rugyainé Major Évát, aki három gyermekét egyedül nevelve maga is érintett.
– A tapasztalati szakértőség egyben a szegénység vállalását is jelenti, ám ebben semmi szégyellnivaló nincsen – vélekedett a Toledóba utazó delegáció tagja, aki csendesen megjegyezte: a témáról nehéz beszélni. – Segíteni pedig csak annak lehet, aki valamilyen módon jelzi ezt, de legalábbis elfogadja a másik ember támogatását – folytatta a küldött. – Könnyű belekerülni egy adósságspirálba akkor, amikor dönteni kell: vagy a gyerekeim esznek, vagy kifizetjük a számlákat.
„ Álmodni sem mertem, hogy egyszer minderről nyíltan, mindenféle szégyenkezés nélkül nemcsak beszélni lehet, de sokakkal együtt ez, no és a kilábalás lehetőségei egy tanácskozás témáivá válnak.”
A toledói küldöttgyűlésen 27 ország 32 szervezetének képviselőit Maria Marinakou, az európai szervezet elnöke köszöntötte, majd a spanyol szociális ügyekért felelős államtitkár fejtette ki véleményét a szervezet fontosságáról. Szó volt az úgynevezett „lisszaboni stratégiáról”, mely kimondta, az európai szegénységet meg kell szüntetni 2010-re. A hálózat tagjai ezzel korábban egyetértettek, majd rájöttek, hogy ez legfeljebb vízió lehet.
– A cél nem szűnt meg, a konferencia épp ezeket a víziókat, akcióterveket, stratégiákat egyeztette, valamint hozzárendelte az ehhez szükséges eszközöket – sorolta Rugyainé Éva. – Adam Tyson, az Európai Parlament „Társadalmi Összetartozás Egység” vezetője, az Európai Bizottság tagja ismertette azokat a gazdasági és egyéb tényezőket, melyek a hálózat munkáját segíthetik. A munkacsoportok saját hálózatuk munkáját is ismertették. Egy olyan országos alapítvány munkájába is betekinthettünk, amely mindenféle kényszer és kötelezettség nélkül karol fel fiatalokat, akiknek az életében családi, egészségügyi és iskolai problémák léptek fel.
A hazai küldöttek indítványozták, hogy a szegénységellenes hálózat vezetésében, a döntéshozatalban is vegyenek részt az érintettek. Több mint jelzésértékű, hogy Márton Izabellát, a magyarországi delegáció vezetőjét az Európai Szegénységellenes Hálózat alelnökévé választották.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bukarestben túl szerénynek tartják a román biztos feladatát

A román politikusok egy részének öröme nem teljesen felhőtlen az ország leendő uniós biztosának… Tovább olvasom