Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

A szövetség szerint öröm a jó termés

Az idén kalászos gabonából a termés várhatóan meghaladja a 7 millió tonnát – mondta Makay György, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének (Gabonaszövetség) főtitkára szerdán.
A szakember szerint a múlt évit jelentősen meghaladó gabonatermés összességében nem gond, inkább öröm a termelőknek. Makay György úgy véli, gondban csak azok lehetnek most a gabonatermelők közül, „akik nem professzionálisan végzik munkájukat".

A főtitkár jelezte: az alföldi megyékben már csaknem teljesen learatták a termést, a hátralévő munka nagy részét a Dunántúlon kell elvégezni. Ebben az országrészben ugyanis az előző napok kedvezőtlen, csapadékos időjárása hátráltatta a betakarítást. Most azonban a jó idő beköszöntével ismét teljes kapacitással dolgoznak a kombájnok.

Makay György aláhúzta: a malmok és a kereskedők is vásárolják a gabonát. Búzából várhatóan az előre jelzett 5,3 millió tonnás termést meghaladó mennyiség, azaz 6 millió tonna körüli mag kerül a raktárakba.
A szakember az exportnál lát némi bizonytalanságot, mert „piaci kereslet e területen ténylegesen még nem tapasztalható". Makay György úgy vélekedett, hogy minden országban várják az aratás végét, hogy felmérhessék, ténylegesen mekkora többletre is van szükségük. Ennek ellenére magyar gabonát szállítottak már az idén Olaszországba és Ausztriába is.

Jelenleg a malmi búzát a vevők 21–23 ezer forintos áron veszik tonnánként, míg a takarmánygabonáért 20 ezer forint körüli árat adnak tonnánként.

Makay György szerint a jelenlegi magas árak a magas hozamok mellett mindenekelőtt annak köszönhetők, hogy Magyarország az Európai Unió tagjává vált. Az EU intervenciós ára ugyanis jelentős mértékben megnövelte a piaci árakat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

József Attila: Altató

Tovább olvasom