Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

A terrorfenyegetés változatlanul valós

A júliusi londoni öngyilkos merényletek, illetve merényletkísérletek óta is több terrorista összeesküvést leleplezett a Scotland Yard - mondta a londoni rendőrség főparancsnoka.
Sir Ian Blair a BBC rádiónak adott év végi helyzetértékelésében kijelentette: a terrorfenyegetés változatlanul "valós". Mint mondta, "vannak olyanok az Egyesült Királyságban, akik jelenleg is merényleteket terveznek és készítenek elő". Sir Ian szerint a Scotland Yard "többüket hallgatja és figyeli. "A fő kérdés az, hogy mindegyiküket figyeljük és hallgatjuk-e" - tette hozzá.

A Scotland Yard első embere szerint a mostani helyzet alapvetően különbözik az északír terrorizmus időszakától, az északír terrorszervezetek ugyanis - jóllehet gyilkosságokat elkövettek - nem voltak képesek és nem is akartak tömegek halálával járó, figyelmeztetés nélküli merényleteket elkövetni, emellett az elkövetők maguk nem akartak meghalni.

Három újabb összeesküvést lepleztek le

Sir Ian szerint a terrorellenes hatóságok jelenleg 75 százalékkal több műveletet hajtanak végre, mint a júliusi merényletek előtt. A főparancsnok részletek nélkül felfedte, hogy a London ellen megkísérelt második, július 21-ei merénylet óta a Scotland Yard három újabb összeesküvést leplezett le.

Július 7-én négy öngyilkos merénylő saját magával együtt 56 embert ölt meg három londoni metrószerelvényen és egy városi buszon, hátizsákba rejtett pokolgépek felrobbantásával. Két héttel később négy újabb merénylőjelölt ugyanilyen mintájú robbantássorozatot kísérelt meg, az ő robbanószerkezeteik azonban nem léptek működésbe.

A július 21-i, második kísérlet után egy nappal a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának detektívjei tévedésből agyonlőttek az egyik metróállomáson egy öngyilkos merénylőjelöltnek hitt brazil munkavállalót.

Válság a Scotland Yardnál

Erről az esetről Sir Ian Blair, - akit a tragikus incidens kapcsán megindított hivatalos vizsgálat személyesen is érint - a szerdai BBC-interjúban azt mondta: azon a reggelen a Scotland Yard története legsúlyosabb működési válságával nézett szembe, mert tényként lehetett tudni, hogy négy olyan terrorista van szabadlábon a városban, akik már megkíséreltek egy öngyilkos merényletet, és akik jó eséllyel "éppen bombagyárukba mentek vissza, hogy ismét felszerelkezzenek" újabb pokolgépekkel.

Ez olyan helyzet elé állította a Scotland Yardot, amely az egész nyugati világban egyedülálló volt - mondta Sir Ian Blair. Hozzátette: ez nem mentség, de "része az összefüggéseknek".

hirado.hu/MTI
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Földalatti és buszjáratok nélkül maradt New York

Földalatti és buszjáratok nélkül maradt New York kedden a tömegközlekedési dolgozók sztrájkja miatt… Tovább olvasom