Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

A tizedikről löktek ki egy 16 éves lányt - tinédzser a gyanúsított

Egy tizenhét éves lányt gyanúsít a rendőrség egy tizenhat éves lány megölésével Miskolcon - tájékoztatott a rendőrség hétfőn.
A nyomozás adatai szerint május 12-én egy miskolci tízemeletes bérház legfelső szintjén lévő lakásban egy 16, illetve egy 17 éves lány előzetes szóváltás után dulakodni kezdett, a kölcsönös bántalmazás során a gyanúsított meglökte az erkélyen lévő sértettet, aki kizuhant. A 16 éves lány szörnyethalt - ismertette az esetet Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsított lányt, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte.

Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. dodó 2010. május 18. 16:21
    „Tegnap csak gyanúm volt, de ma a megfelelő újság és az ottani kommentek elolvasása után kiderült: bizony, ez is cigány(ok) által elkövetett gyilkosság!
    Érdekesség, a fiatal "lány" az egyedüli büntetlen a csáládban, az ismerősök szerint vele vitetik el a balhét az enyhébb bünti reményében.”
  • 26. Falcao 2010. május 18. 12:54
    „Erődemonstráció= kilököm a tizedikről?
    Azért értelmes, normális tinédzsernek volna annyi esze, hogy nem bokszolják le a dolgot.
    Ha meg mégis, akkor nem az erkélyen teszik.”
  • 25. Ányez 2010. május 18. 11:27
    „Uh, nagyon durva. Szegény lány, borzalmas halál, ilyen fiatalon. A másik meg gondolom nem ölni akart, csak erőt demonstrálni.”
  • 24. zsuzsmo 2010. május 18. 11:15
    „Inkább az elmúlt 17 év szülői figyelem hiánya.... Nem kellene mindent a politikára terelni.
    Vagy azért nem figyeltek/nevelték a szülők a gyerekeket, mert dolgoztak éjjel-nappal, vagy pedig ugyanezen időpontban éppen nem dolgoztak, és otthon se voltak..
    Ez tuti nem politikai-ügy..talán a mostani lehűlésről is a szocik tehetnek? Vagy Viktorék? (idióta..)”
  • 23. antikos 2010. május 18. 11:07
    „Az elmúlt 20 év liberális nevelése tehet róla. Nincs fék, nincs tisztelet, nincs határ... Csak a mának élnek. szerintem fel sem fogta mit csinál...
    Szegény áldozat...”
  • 22. nanemaaa 2010. május 18. 08:27
    „OK....összeverekedett két tini. Ez másokkal is előfordult már. Az egyik kiesett és meghalt. Részvétem.
    De tessék mondani, miért kell ezért a másikat egyből előzetesbe csapni? Vagy kimaradt a lényeg a cikkből? Lehet, hogy többszörös visszaeső...esetleg egyenesen közellenség a kislány? A bűnismétléstől kell tartani? nanemááááá!”
  • 21. Perikles 2010. május 18. 07:44
    „igaza van CID-nek!
    A homo sapiens sapiens már 12-13 évesen ivarérett. Nem tudom milyen lobbi érdeke volt az, h mesterségesen kitolják egyre tovább a felnőtté-válási korhatárt. 100 éve még felnőttként viselkedtek a már 12 évesekkel( 7 évesen felnőtt ruhába járatták őket!). A társadalom idővel természetes úton vetkőzi le az értelmetlen civilizációs törvényeket, mint például a mágikus 18 éves korhatárt. Talán a fogyasztói rendszer érdekeit szolgálja, hogy az emberek minél tovább maradjanak felelőtlenek, önállótlanok. Vagy tényleg kell az a 12 év az iskolában az "érettséghez"? Én úgy látom a tanult emberek fogyasztási értékrendje bővül csak. Az össznépesség 80% olyan munkát/szórakozást vállal, amihez végül is 4 elemi is elegendő.”
  • 20. tigriss 2010. május 18. 07:00
    „Honnan veszed hogy véletlenűl?”
  • 19. Nostradamus 2010. május 18. 05:59
    „Nem tudom, hogy lehet valakit véletlenül kilökni az erkélyen. Hacsak nem az erkély korlátján áll...mert ha csak kihajol, azért a lába a földön van, szerintem még meg is kell ahhoz emelni hogy kiessen.”
  • 18. sujokbálint 2010. május 18. 02:18
    „Rasszista erkély. Oszlassák fel, tiltsák be a gravitációt!”
  • 17. smalltown 2010. május 18. 01:17
    „hogy jarhat ennyire egy rugora valaki agya... nem mindegy cigany/nem cigany?? Ha cigany akkor viszlat?????
    <moderálva> aki ilyet leir!!
    ( s persze engem fognak moderalni, nem ot)
    Tragedia , reszvetem a szuloknek!”
  • 16. barkzso 2010. május 17. 23:24
    „Titanilla, tán most CID néven ontod az észt? :)))”
  • 15. mcep 2010. május 17. 21:59
    „Esélyes hogy <moderálva> voltak. Ment a rajoskodás.”
  • 14. CID 2010. május 17. 21:48
    „Ja, mint te barkzso :)
    Egyébként, én sem hiszem, hogy szándékos volt. Baleset.
    airwaves : 16-17 évesen gyerekek ? Te egy kicsit homályban élsz. Van egy kettő közölük aki az, de legalábbis a szüleik azt szeretnék, úgy látják, de ha 14 évesen már túlesnek az első abortuszon akkor szerintem már a 16-17 éves mai lányok, már közel sem gyerekek”
  • 13. békaügetés 2010. május 17. 19:25
    „Szánalmas,hogy már lányok is összeverekednek.”
  • 12. asztenoszsz 2010. május 17. 19:23
    „6. hozzászólás Titanilla - provokálsz...látom, fáj a súlyos vereségetek, de miért tartozik ez ide?”
  • 11. SSO 2010. május 17. 19:04
    „biztos gyerekcsíny...”
  • 10. 751510 2010. május 17. 18:54
    „körszakáll

    Akkor te most mivel vagy különb constantinnál?”
  • 9. Ferrer 2010. május 17. 18:54
    „Ha kisebbségi, akkor viszlát. Ha nem, akkor RIP!”
  • 8. sörpocak 2010. május 17. 18:28
    „Nem hiszem, hogy szándékos volt. Gondolom összevesztek egy fiún és véletlenül a dulakodásban annyira meglökte, hogy kiesett. Volt ilyen már jónéhányéve is.
    Azon meg elgondolkodnék a barumarcú neveletlen beírókon, hogy ebből is viccet csinálnak. Elég szomorú ez mindkét szülőre nézve. A másik pedig egy életre viseli a hirtelen indulat következményét.”
27 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vulkánkitörés: járattörlések, késések Ferihegyen

A hétfő délelőtti után további járatokat kellett törölni Ferihegyen és több, Nyugat-Európa felől… Tovább olvasom