Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

A trafiktörvény ellen tüntetett a DK

A Fidesz székházánál tartott demonstrációhoz az MSZP és az MSZDP is csatlakozott.
Néhány százan vettek részt a trafiktörvény elleni tiltakozó demonstráción, amelyet a Demokratikus Koalíció (DK) szervezett a Fidesz Lendvay utcai székháza elé szombat délután. A demonstrációhoz az MSZP és az MSZDP is csatlakozott.

Varju László országgyűlési képviselő, a DK pártigazgatója beszédében úgy fogalmazott: a Fidesz-maffia azért tud fennmaradni és virágozni, mert 5 ezer embernek évi 10 millió forint könnyű, de bűnös fizetést garantált a dohánypiac újrafelosztásával.

Az Orbán-maffia árnyékállama mára a hivatalos állam helyébe lépett. Se demokrácia, sem tisztességes piacgazdaság nem lesz Magyarországon, amíg ezt a maffiát el nem űzik - hangoztatta az ellenzéki politikus.

Honnan tudja Orbán Viktor, hogy milyen beállítottságú pályázók nyertek trafiküzemeltetési jogot? - tette fel a kérdést Varju László, reagálva a miniszterelnök pénteki rádiónyilatkozatásra.

A Fidesz újraosztotta a piacot, és maguk felé hajlott a keze, ezért feljelentést tettünk a Legfőbb Ügyészségnél a "trafikmutyi" miatt - jelentette be a politikus.

Megfogalmazása szerint "ez a XXI. századi modern magyar maffia történetének bűzlő trágyadombja". Beszédében keresztapának nevezte Orbán Viktort, majd beszédét "tűnjetek innét!" felszólítással zárta.

Varju László felszólalása után a hallgatóság hosszan skandálta, hogy "Orbán takarodj!".

Vadai Ágnes, a DK elnökségi tagja beszédében "kis diktátornak" nevezte a kormányfőt, akinek "fontosabb a politikai pártja, mint a hazája". Az ellenzéki politikus felszólalásában követelte a Portik-ügy, az UD Zrt. és a játékgépekkel kapcsolatos akták nyilvánosságra hozatalát. Orbán Viktor, aki azt állítja magáról, hogy ő ma Magyarország miniszterelnöke, "már régen nem az országot szolgálja" - fogalmazott Vadai Ágnes.

A demonstrálókat a Fidesz-székházra kifeszített hatalmas molinó fogadta, azzal a felirattal, hogy "Együtt a maffiabaloldal", mellette Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Portik Tamás portréjával.

A demonstrálók egyebek mellett "Megszívtuk", "A Fidesz súlyosan károsítja az Ön és környezete megélhetését", "Mutyifilter", "Nemzeti Maffia Zrt." feliratú transzparensekkel félig megtöltötték a Lendvay utca Dózsa György út és Rippl-Rónai utca közötti szakaszt. A tüntetés végén Mutyifilter feliratú cigarettás dobozokkal dobálták meg a Fidesz székházát.

A demonstrálók között jelen volt Horváth Csaba, az MSZP alelnöke is.

Olvasóink írták

  • 4. jagoda194 2013. május 23. 10:51
    „Csaba,Ági meg Laci <moderálva> kemények voltak,biztos a székrekedéskor nem erőlködnek jobban,vagy birkózó szőnyegen aludtak?”
  • 3. SP 2013. május 18. 23:24
    „Sok pénzbe került ez a műbalhé demonstráció is. Ki fizette?
    Ron Werber szervezte?

    Gyurcsány
    nyakba akasztós reklámfelülettel megjelent-e csaholni Viktorra?

    Fideszes indította a trafikos balhét.
    Ez volt a bedobott csont, amire ráharaptak, amin most rágódni lehet "együtt".”
  • 2. Roland1000 2013. május 18. 18:00
    „Komolyan kérdezem! Van ennél lejjebb - Európa közepén -, mint amit ennek az országnak a politikusai művelnek? És az a legszörnyűbb, hogy mindkettőnek sok igazság van a szavaiban..., épp csak egy kicsit túloznak.”
  • 1. queenmargareth1 2013. május 18. 17:21
    „késő..késő most már ment újra átgondolni elkésett a békevágy...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oláh Lajos: nem válaszol a miniszter a parlagfűvel kapcsolatos kérdésre

A független képviselő a Ház elnökéhez fordul. Tovább olvasom