Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

A tűzvédelmi oktatás ne legyen rutin!

A jövőben nagyobb hangsúlyt kell fordítani a tűzvédelmi oktatásra és a megfelelő kommunikációra, de nem kell felülvizsgálni az eddigi tűzoltási terveket, szabályzatokat – derült ki a műegyetemi tűzesettel kapcsolatos vizsgálatból.
Lezárult és a tűzoltóságok parancsnokai részleteiben is megismerhetik a budapesti műegyetemi lőtéri tűzeset kapcsán indított vizsgálat tartalmát. Lapunk információi szerint a már meglévő tűzoltási terveket nem kell felülvizsgálni, és lényeges változások sem várhatók a beavatkozási munkában.
– A kiképzésre és a parancsnokok mellett működő vezetők továbbképzésére viszont a jövőben nagyobb erőt kell fordítani – mondta el a Kisalföldnek Pesztenlehrer Lajos, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője, a vizsgálóbizottság egyik tagja. – A tűzoltók egymás közti, valamint az irányítókkal való kommunikációján is javítani kell. Lényeges, hogy a kiképzésnél és a gyakorlatozásnál a pincékben keletkezett tüzek oltását alaposabban kell begyakorolni.
Sopronban egyébként néhány pincerendszer hasonlít a műegyetemi lőtérhez, igaz, ezek nem annyira mélyek, mint a budapesti, de ugyanolyan labirintusszerűek. Ilyen az egykori szőnyeggyár pincei fonalraktára, a Lehár Ferenc utcai légoltalmi pince, valamint a belvárosi házak alatti, néhol több száz éves pincerendszerek. Térségünkben négy vállalkozás rendelkezik tűzoltási tervvel: a Fertő Tavi Nádgazdaság Rt., a cukorgyár, a Velux, valamint a Lövér-szálló. Az igazgató ennek kapcsán hozzátette, a tűzoltóságoknál minden évben kijelölnek egy súlyponti témakört, amely idén a bevásárlóközpontok. Elképzelhető, hogy jövőre a pincéket, alagsori raktárakat, mélygarázsokat térképezik fel, és tartanak ott gyakorlatokat, továbbá fokozatos tűzvédelmi ellenőrzéseket.
Lajtai József nyugalmazott tűzoltó alezredes egy hónapon át gyűjtötte és elemezte a műegyetemi lőtérrel kapcsolatos híreket. Tapasztalatait többoldalas tanulmányban foglalta össze, melyben hiányolta, nem esett szó arról, hogy az épületre van-e tűzvédelmi szabályzat és tűzriadóterv. Miközben a katonai lőterekre pontos és kidolgozott előírások vannak.
– A tűzoltók akkor olyan helyzetben voltak, hogy pillanatok alatt, talán hiányos információk birtokában fontos döntéseket hoztak – magyarázta a szakember. – Utólag könnyű magyarázatot találni a történetekre. Néhány általános következtetés azonban levonható. Az első és egyik legfontosabb, hogy a menekülő útvonalakat hagyjuk szabadon, és a nagyobb intézmények, épületek portáján legyen elérhető az épület alaprajza. A tűzoltó a kiérkezés után felderítést végez, meg kell győződnie, nincs-e emberélet veszélyben. A munkát a tűzoltási szabályzat segíti. A cégek munkatársainak tűzvédelmi oktatása pedig ne rutin legyen, valóban ismerjék meg, hol dolgoznak, milyen veszélyforrás várható.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A legkedvesebb gyerekdalok gyűjteménye

Nagyszerű albumot adott ki a Fortuna Records: az óvodásdalok gyűjteményének második részét. Tovább olvasom