Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 7°C Még több cikk.

A VDSZ női tagozata tiltakozik az örökösödési szabályok módosítása ellen

Tiltakozik az örökösödési szabályok tervezett módosítása ellen a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) női tagozata.
A női tagozat az MTI-hez kedden eljuttatott nyilatkozatában azt írta: aggályos a kormánynak az új családjogi törvényben az örökösödésre vonatkozó javaslata, mert az kizárólag a házastársi viszonyt ismeri el, ezzel a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőket megfosztja az öröklési jogtól.

Az érdekvédők felháborítónak tartják, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő pároknak külön végrendelettel vagy egyéb jogi megállapodással kell rendelkezniük arról, ami a házasságban élőknek automatikusan jár az elhunyt társuk után - közölték.

Elfogadhatatlannak tartják, hogy a nevelt gyermekek száma a nyugdíjba vonulás idejét és a majdani járadék mértékét is befolyásolja - tették hozzá.
A tagozat szerint a javaslat kifogásolt pontjai megfosztanák a párokat az önrendelkezési joguktól.

A közlemény szerint a VDSZ női tagozata csaknem 18 000 dolgozó képviseletében tiltakozik az új családjogi törvény egyeztetés nélküli bevezetése ellen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Simicskó István: mérföldkő a mindennapos testnevelés bevezetése

Mérföldkőnek nevezte Simicskó István sportpolitikáért felelős államtitkár azt, hogy megkezdődött a… Tovább olvasom