Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

A vendéglátósok szerint alkalmatlan a standtörvény

50 százalékos szeszesital-készletcsökkentést javasolnak a vendéglátó szakmai szövetségek, hogy ezzel tiltakozzanak a standtörvény ellen.
Ezt a nyolc szervezet közös sajtótájékoztatóján jelentette be, ahol elhangzott: a törvénynak nincs költségvetési hatása, csak a vendéglátósokra ró elviselhetetlen terhet, ráadásul alkalmatlan a feketegazdaság elleni harcra.

Ha a vendéglátósok felére csökkentenék a készletüket, akkor bizonyos termékek kiszorulnának a forgalomból - mondta Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, aki az időjárás miatt Skype-on követte a sajtótájékoztatót. A vendéglátók egy táblán csillaggal jelölnék meg azokat a szeszesitalokat, amiket levettek a pultról, hogy ezzel nyomást gyakoroljanak a Magyar Szeszipari Szövetségre, amely a törvényt kezdeményezte. A bojkott addig tart, amíg nem vonják vissza a törvényt. A vendégeket tájékoztatják arról, hogy miért nincs az adott ital a kínálatban.

Hülvely István, a Vendéglátó és Idegenforgalmi Munkaadók Országos Szövetségének elnöke elmondta: azzal, hogy kötelezővé teszik a napi standolást, nem lesz több bevétele az államnak. Úgy fogalmazott: a törvény egy hamis egymondatos állításon alapul, viszont a szakmát senki sem kérdezte meg. A szesszel kapcsolatos csalások abból vannak, ha valaki nem ad számlát, így ezt a napi standolással nem lehet kiszűrni. A hamis termékeket pedig nem szokták leltárba venni a csalók, ezért erre sem jó a törvény - mondta Hülvely István. A szakember arról is beszélt: a pultosok így is naponta standolnak, de a mostani törvény komplett leltárt kér. Ezt azért sem lehet megvalósítani, mert az áru beszállításánál a raktáros van jelen és a könyvelés kezeli, míg az italfogyasztást a pultos követi nyomon, tehát a nyilvántartás elválik.

A napi standolásról szóló törvényt egyébként decemberben fogadták el. A Pénzügyminisztérium szerint erre azért volt szükség, hogy elejét vegyék az adózást elkerülő, illegális úton előállított jövedéki termékek előállításának.

Olvasóink írták

  • 1. KamuNeni 2009. január 14. 14:28
    „Duborog a gazdasag. Evvel megint szazmilliok fognak az allam haztartasbol ki esni es evvel a magyar allam egyre kozelebb jut a celjahoz hogy idetlen torvenyekkel tegyek tonkre az orszagot. hajra igy tovabb, mar nem sok hulye torveny kell hogy a celt elerjek!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tíz települést érint a próbanépszámlálás

A Központi Statisztikai Hivatal megkezdte a 2011-ben esedékes népszámlálás előkészítését. Ennek… Tovább olvasom