Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

A versenyszellem visz előre

Versenyzés és csapatmunka – ha valamivel, ezzel biztosan lehet olvasásra ösztönözni a gyerekeket; a győri Kölcsey iskola diákjait mindenképpen.
Meggyőződhettünk róla, hogy a Kölcseyben valóban korán kezdik a gyerekek az olvasást, hiszen ahogy kicsengettek, a könyvtárat valósággal megrohanták a diákok. „Van már bent teknősös könyv?” , „Ki lehet vinni már az újakat?” – záporoztak a kérdések Lőrincz Márta könyvtárosra, aki elárulta, hogy a fiúk inkább az autókról és a technikai vívmányokról szóló könyveket, míg a lányok az érzelmes regényeket, meséket keresik.
– Az állatos történetek azonban egyértelműen az első helyen állnak mindenkinél, Vuktól Lassie-ig! A kicsikben olyan erős a természetszeretet, hogy bármilyen állatról szívesen olvasnak – mondja Lőrincz Márta.
Az iskolai könyvtár forgalmát tekintve nem lepődtünk meg rajta, hogy a felsősök örömmel vetették bele magukat „Olvasni jó!” kampányunkba. Szilbekné Cseh Györgyitől, a versenyző gyerekek magyartanárától pedig azt is megtudtuk, hogy voltak könyvek, amelyekre éppen a Kisalföld ajánlására csodálkoztak rá, így arra is, amely sok képpel, a gyerekek nyelvén foglalja össze az '56-os forradalom eseményeit. Ez a témakör egyébként – akárcsak a többi iskolában – alaposan megdolgoztatta a versenyzőket, különösen azok a feladatok, amelyek győri vonatkozásúak voltak.
– A versenyszellem nagyon motiválja őket! Ezt kihasználva megragadunk minden alkalmat, amivel egy kicsit felkelthetjük az érdeklődésüket a könyvek iránt, ahol gyűjteni, kutakodni lehet, legyen szó olvasmánynapló-készítésről vagy egy-egy konkrét könyvhöz kapcsolódó versenyről. A Kisalföld kampányát azért szerettük meg, mert a helyi történelemről, mondákról, érdekességekről is szól, a csapatok nagyon élvezték például a feledésbe merült szigetközi kifejezések jelentése utáni kutatást – mondja a tanárnő.
Szerencsére nemcsak az iskola könyvtára gazdag, de szinte a „szomszédban” van a városi könyvtár is, a nyolcadikasokat pedig a magyartanárok viszik el először a megyei könyvtárba, hogy egy kis ismerkedés után oda is beiratkozhassanak.
Félévente 3-4 alkalommal egy-egy rendhagyó irodalomórán kilépnek a padok mögül, ilyenkor az éppen aktuális irodalmi évfordulóhoz, eseményhez kapcsolódóan egy kicsit a könyvek, versek, regények mögé nézhetnek a diákok. Ilyen alkalom a Megyei Irodalmi Hét vagy éppen a Költészet hete, de van, amikor a népköltészet remekeivel ismerkedhetnek meg a gyerekek.
– A kicsik még szívesen olvasnak, felsőben sokkal nehezebb megtartani az érdeklődésüket. Úgy vettem észre, hogy azokat a könyveket veszik le szívesen a polcról, amelyek valahogy kapcsolódnak a mai világhoz, a saját életükhöz – mondja Szilbekné Cseh Györgyi. Lőrincz Márta hozzáteszi: ha elsőre nem is minden gyerek indul el céltudatosan a könyvespolc felé, egy kis beszélgetés után hamar kiderül, mi az a téma, ami érdekli – akár az esőerdők világa, akár a régi történelmi csaták –, s így már könnyű olyan olvasmányt találni, ami felcsigázza a kisdiákot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Érdeklődik a közügyek iránt?

Tovább olvasom