Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

A világ igent mondott a máltaiságra

Karizmatikus személyiség, akinek nem lehet nemet mondani. Olyan ember, aki szintúgy nem mond nemet, és jó szívvel próbál ott segíteni ahol nagy úr a szükség. A világ számos országában megkülönböztetett tisztelet övezi Kozma Imre atyát, Győrzámoly szülöttét, aki a napokban vette át a megye Kék szalag kitüntetését.
Noha megbeszéltük a találkozót, az egyik program csúszása miatt nagy rohanásban van Pannonhalma és Sopron között, – utóbbi helyszíne a Páneurópai piknik, ahol szintén várták. Kis híján az autóban beszélgetünk, de sebaj. Mosolyog: legalább addig is szusszan egyet.

– Milyen érzésekkel indul újra meg újra Sopronba, a már legendássá vált piknik helyszínére?

– Egy kicsit azoknak az embereknek a világa elevenedik meg előttem, akik erre a találkozóra 1989. augusztus 18-án elindultak. Több mint nyolcszázan lehettek és át akartak jutni a túlsó oldalra. Valahányszor Sopron felé járok, mindig átélem ezeknek az embereknek a futását, a vágyaikat, hiszen erre lelkileg a zugligeti táborban együtt készültünk. Nem tudtuk, mert nem is tudhattuk, mit hoz a holnap és sikerül-e mindaz, amit terveztünk. Csak a reményünk volt a jóra. Azt hiszem, valamiképpen ez a remény határozza meg az egész életünket, amikor elindulunk. Nagy öröm, amikor kinyílik egy kapu vagy egy ajtó.

– Tudta akkor, hogy akkor mekkora terhet vállal?

– Csak azt tudtam, hogy a szeretetszolgálat Csilla von Boeselager bárnővel együtt megoldhatná a problémát, hogy a menekültek hazatérjenek. Akkor mindketten úgy éreztük, ez az Isten akarata. Sokat gondolkodtam később azon, hogy mit is jelent, ha valaki rábízza magát az Úrra. Az én feladatom az, hogy beálljak abba a munkába, amit számomra kijelöl. Ha valóban figyelek rá, tudom, merre kell mennem. Ez akkor is, ma is hallatlan magabiztosságot és nyugalmat ad az embernek még a legmelegebb helyzetekben is.

– Csodálatos helyen voltunk Pannonhalmán, ahol átvette a megyei közgyűlés Kék szalag-díját. Fél szemmel vettem csak észre, hogy a kitüntetését a győri területi szolgálat vezetőjének, Báthy Andrásné Györgyinek adta át. Miért?

– A Magyar Máltai Szeretetszolgálat nem Kozma Imre. A szervezet sok ezer önkéntesből és több száz alkalmazottból áll és a szervezet nagyszerű gondolatok, programok kigondolója. Külön öröm, ha olyan munkatársak vesznek körül, hogy az életadta problémákra azonnal keresik a választ és ebben a győriek élen járnak. Rájuk való tekintettel kaptam én ezt a kitüntetést, így ez a legméltóbb helyre került, – haza. A szívem közepébe fészkelte bele magát Győr-Moson-Sopron megye, amikor még hittant oktattam, minden gyerek kívülről fújta a Világ Közepét: Győrzámoly nevét.

– Mikor járt utoljára otthon?

– Talán tíz napja, amikor éppn egy külföldi útra indultam. Sajnos, már csak édesanyám sírját tudom meglátogatni, de ott él a nevelőapám és a rokonság, úgyhogy van miért és kiért még hazamennem.

– Bizonyára sokan és sokszor kérdezték arról, hogy az a az út, amin egykor elindult, mennyire rögös, mennyire nehéz?

– Én már jártam egy úton, amin az a hitvallás kísért, hogy az én helyem a kiszorítottak, a szegények oldalán van. Mindig erre fordult a figyelmem, a családból is ezt hoztam. Sajnos ennek fájdalmas következményei is lettek, hiszen olyan időkben éltünk az elmúlt évtizedekben, amikor még jót tenni sem volt nagyon szabad, mert úgy gondolták, mindenfajta gondoskodás az állam feladata. Az életem új szakasza egybe esett azzal az időszakkal, amikor a gondoskodó állam mítosza szertefoszlott és attól kezdve ez a fajta hitvallás az életemnek  meghatározójává vált. Ma olyan körülmények vannak, hogy az emberi találékonyságnak nagyobb tere nyílt.

– Egyfajta vákum érzékelhető, a gondoskodó állam ma már csak mítosz, hárommillió szegény országa vagyunk. Ez mennyire fájdalmas tény?

– A kérdés összetett és komplikált, mert először is hamis képe van a nyugatnak rólunk. A másik: mi szégyelljünk a szegénységünket, a nyomorunkat. Pedig  tények szerint erőteljesen jelenik meg a jobblétben élők és a leszakadók között. Ez a mítosz nem tartható, mert egyre fájóbb és egyre ijesztőbb. Ebben az értelemben nagyobb a szegénység mint 15 évvel ezelőtt. Megoldást kell találnunk arra, hogy ezek az emberek felzárkózhassanak. A MMSZSZ vezetősége ezekben a hetekben pont erről tanácskozott és fogalmazza meg a megoldás lehetőségeit, küldetése mikéntjét. Úgy gondoljuk, hogy a következő években a legkisebbek, azaz a legszegényebbek várhatják a mi támogatásunkat. A „kicsi" az, aki képtelen egyedül boldogulni, akit nem lehet magára hagyni.

– Tudnak-e párbeszédet folytatni például az Esélyegyenlőségi Minisztériummal?

– A téma rendkívül fontos, Nyugat-Európában sokszor esetenként sokkal nagyobb problémákat vet fel, mint nálunk. Nyugat-Európában sok esetben kisebb készség az emberekben a segítésre, de persze ott a bajok is mások. Nyugat-Európában azonban már sok helyen tanítják, mi az hogy elfogadás, szolidaritás és a gyerekek ebben nőnek fel. Nálunk a nagy különbségek miatt is más a probléma, a leszakadók viszont nem
nélkülözhetik a segítséget.

– Árvíz, egyedülálló szülő, a hajléktalanok segítése és még sorolhatnám mindazt a területet, ahol ott a málta. Hogyan épül fel a szervezet?

– Szerevezett a szeretetszolgálat, a régiókra tartozó egységekhez is tartoznak kisebbek. Igyekszünk egy olyan hálót szőni, ami jelen van az országban. A mi erkölcsi tőkénk alapja az, hogy az emberek szívében lévő jóindulatot felébresszük. A csoda az, hogy amikor az emberek elkezdik ezt a fajta tevékenységet, rádöbbennek, hogy ez teszi őket boldoggá. Emberek találhatnak egymásra és el kell azt hinnünk, hogy a másikra igenis szükség van.

– Atya, honnan merít erőt?

– Elvi és tapasztalatai szempontok szerint életk, szentül hiszek abban, hogy a legfőbb érték nem az önmegvalósítás, hanem  közösség szolgálata. Nagy gondok vanak az általános gondolkodásunkkal, a szabadelvűség torzulásával. Ez az eltévelyedés túlságosan az egyén érdekeit hangsúlyozza, holott az ember közösségi lény. Ezeket – a Szenírás tanításai szerint – azért kaptuk, hogy másokat szolgáljunk ezzel. Meggyőződésem, hogy az ember életének az értelme a másik ember szolgálata. Nem szabad ettől megijedni. Ha az ember ezt magáévá teszi, az ő élete is teljesebbé, boldogabbá válhat.

– Ezek szerint a máltaiság tanulható és tanítható.

– Sőt, az életet is tanulni, értelmezni kell a magunk és mások számára. Arra születtünk, hogy együtt formáljuk az életünket, – erről szól a szolidaritás. A világ erre igent mondott, csak amikor ezt életre kell váltani mintha felülkerekedne az önzésünk. Nem könnyű legyőzni önmagunkat, de akinek sikerül, elmondhatja magáról, hogy boldog ember.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oscar-díjas lehet a Kontroll

A film képviseli hazánkat a „legjobb idegennyelvű film” kategóriában. Tovább olvasom