Délmagyar logó

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -3°C | 3°C Még több cikk.

A vörösiszap-katasztrófa felelőseit határozzák meg

Az Országgyűlés mai ülésén kezdi tárgyalni a 2010-ben történt kolontári vörösiszap-katasztrófa felelőseit kereső országgyűlési vizsgálóbizottság jelentését.
A Ház ülése reggel a hungarikumtörvény általános vitájának folytatásával kezdődik, amelyben egy héttel ezelőtt a vidékfejlesztési miniszter, illetve a frakciók vezérszónokai mondhatták el véleményüket. Az indítvány értelmében a hungarikumok köréről egy 13 tagú bizottság döntene, az így kiválasztott termékek és szolgáltatások ezt követően hungarikum védjegy viselésére válnának jogosulttá.

A képviselők ezt követően kezdhetik tárgyalni a vörösiszap-katasztrófa felelőseit kereső bizottság jelentését, amely szerint a 2010. október 4-én bekövetkezett ipari katasztrófáért döntően a Mal Zrt. a felelős, a vizsgálat alatt megismert tények ugyanis arra utalnak, hogy a társaság igazgatósága és menedzsmentje gondatlanul járt el az üzem és az iszaptározó üzemeltetése során.

Az ülésnap hátralévő részében a Független Rendészeti Panasztestület 2008-2010-es tapasztalatairól szólóbeszámolója kerül terítékre, majd a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvénymódosító javaslat általános vitáját tartják meg. A képviselők utolsó napirendi pontként az új hulladéktörvényről szóló előterjesztéshez benyújtott módosító indítványokat értékelhetik az előterjesztés részletes vitájában.

Olvasóink írták

  • 1. papika56 2012. február 28. 10:42
    „A független bíróság mondja ki ,ki a felelős az okozott kárért . Ítélet --végreajtás ??? mikor lesz ?????? soha !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Továbbra is az önkormányzatok foglalkoztatják a közmunkásokat

Az alacsony közmunkás-minimálbér sem hozta meg az üzleti szféra kedvét a közfoglalkoztatottak alkalmazásához. Tovább olvasom