Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

A Windows 2003 Server számokban

A Windows Server 2003 kibocsátása az egyik legnagyobb ilyen esemény a Microsoft történetében. A Windows Server 2003 elé kitűzött cél egyértelmű volt: olyan átfogó, integrált és biztonságos technológiai infrastruktúra kifejlesztése, amellyel csökkenthetők a vásárlók költségei, növelhető az informatikai tevékenységek hatékonysága.
Az alábbiakban röviden közlünk néhányat a Windows Server 2003 kibocsátásához vezető út tényadatai közül.
A kész termék: a számok magukért beszélnek
A Windows Server 2003 kibocsátásával, az ügyfelek és számítástechnikai szervezetek körében végzett teszteken megmutatkozó számok azt jelzik, hogy meghozta a hasznát minden, amit a rendszer kifejlesztésére áldoztunk.
· A Windows Server 2003 béta verzióit használók tapasztalatai említésre érdemes számokról tanúskodnak:
o Az informatikai infrastruktúra akár 30 százalékkal nagyobb hatékonysággal működhet.
o 20-30 százalékkal csökkenthető az ugyanazokat a feladatokat betöltő kiszolgálók száma.
o A feladat természetétől függetlenül akár kétszeres teljesítménynövekedés is elérhető minden téren.
o 20 százalékkal csökkennek a felügyeleti költségek.
o Az ügyfelek 35 százaléka értékesebb projektekre tudta átirányítani a kiszolgálófelügyelettel foglalkozó informatikusok egy részét.
o 50 százalékkal csökkentek a bevezetés költségei, 40 százalékkal javult a stabilitás a Windows NT Server 4.0 nyújtotta infrastruktúrához képest.
o Feleannyi idő alatt kétszer akkora teljesítményű alkalmazások készíthetők.
· Első helyen áll a skálázhatóság és a teljesítmény terén. A számítástechnika elsőszámú teljesítménytesztjén, a Transaction Processing Performance Council (TPPC) tesztjén a Windows Server 2003 és az SQL Server 2000 bizonyult a világ leggyorsabb 32 processzoros online tranzakciós kiszolgálójának, mert egy perc alatt 433 107 tranzakciót volt képes feldolgozni. Ez az siker azt jelenti, hogy a Windows Server 2003 biztosítja az üzletvitelhez nélkülözhetetlen alkalmazások számára szükséges teljesítményt és skálázhatóságot, és rengeteg teret hagy még a jövőbeli növekedésnek.


A Windows Server 2003 fejlesztése az ügyfeleink és a partnereink véleményén alapult
A Microsoft több száz ügyfelétől, számítástechnikai partnercégétől és több ezer független tesztelőtől kért segítséget a Windows Server 2003 termékcsalád elkészítéséhez. Az ügyfelek visszajelzései különféle kezdeményezésekből származtak:
· A Customer Preview Programból, melynek keretében ügyfeleink megrendelhetik és korlátozott időtartamra kipróbálhatják a termék egy előzetes változatát;
· A Rapid Adoption Programból, amely a fejlesztéssel foglalkozó legfontosabb ügyfeleink számára előzetes programkódot biztosít, segítve ezzel azt, hogy még a kibocsátás dátuma előtt megtervezhessék és megvalósíthassák a Windows Server 2003 támogatását;
· A Joint Development Programból, amely a kibocsátást megelőzően hozzájuttatja hardvergyártó (OEM) és szoftvergyártó partnereinket az „éles” kódhoz.
Néhány tény az ügyfelekről és a partnerekről:
· Hány példány jutott el az előzetes rendszerből az ügyfelekhez a Customer Preview Program keretében?
· Több mint egymillió ügyfelünk töltötte le a Windows Server 2003 előzetes változatát, ez a Microsoft történetének leggyakrabban letöltött kiszolgálói előzetese.
· Hány példányban jutott el az érdeklődőkhöz a Windows Server 2003 bétaváltozata?
· 1 millió
· Hány ügyfélnél van már folyamatban a Windows Server 2003 bevezetése?
· 2002 márciusa óta 155 ügyfelünk vezette be a Windows Server 2003 rendszert a nemzetközi Rapid Adoption Program keretében.
· Hány darab kiszolgáló üzemel már?
· 9493
· Hány Windows Server 2003 alkalmazás érhető el már a kibocsátáskor?
· 220
· 90 nap múlva hány alkalmazás fog rendelkezni a Microsoft tanúsításával?
· 50
· Körülbelül hány lesz elérhető a kibocsátás után hat hónappal?
· 1500
· Hány ügyfél vesz részt a Joint Development Programban (JDP)?
· Jelenleg 61 ügyfelünk vesz részt a Windows Server 2003 Joint Development Programban.
· Hány mérnök szerzett már bizonyítványt a Windows Server 2003 támogatásához?
· A kibocsátáskor világviszonylatban 86 400-an lesznek kiképezve a Windows Server 2003 bevezetésére és támogatására. A kibocsátást követő 90 nap elteltével ez a szám eléri a 108 000-et.

Vásárlói visszajelzések a laborból: az Enterprise Engineering Center
Az Enterprise Engineering Center (EEC) a Microsoft új laboratóriumi létesítményeit foglalja magában, amelyekben való világbeli informatikai környezetek pontos másolatát készítik el, és ott tesztelik a Microsoft termékeit, így például a Windows Server 2003 rendszert. Ügyfeleink ellenőrizhetik a tervbe vett frissítés, áttérés és bevezetés megvalósíthatóságát a kompatibilitás és a „bevezetést kizáró tényezők” szempontjából, így a Microsoft a szoftverek minőségét még azok kibocsátása előtt tökéletesíteni tudja.
„Mindenképpen el szeretnénk érni, hogy termékeinket az első naptól kezdve be lehessen vezetni” - közölte George Santino, az EEC termékmenedzsere. „Nem szerencsés, ha az ügyfeleinknek a szervizcsomagok kibocsátásáig kell várniuk, hogy valóra válthassák a Microsoft termékeinek előnyeit. Egy olyan létesítmény segítségével, mint az EEC, még a termék szállítása előtt megoldást találhatunk a bevezetéssel kapcsolatos problémákra, így azonnal megtérülhetnek ügyfeleink informatikai beruházásai.”
· Melyik volt az első termék, amelyet teszteltek az EEC-ben?
· A Windows Server 2003 volt az első fontos termék, amely átesett az EEC-ben az ügyfelek általi tesztelésen.
· Hány ügyfél tesztelte az EEC-ben a Windows Server 2003-at?
· Az EEC 47 olyan ügyfelet fogadott, akik a Windows Server 2003-at tesztelték.
· Milyen előnyöket nyújt az ügyfeleknek az EEC-ben való tesztelés?
· Az EEC-ben való tesztelés nagyon hatékony, ügyfeleink rövid idő alatt sok eredményt érhetnek el. Mély és közvetlen hatással lehetnek fejlesztés alatt álló szoftvereink minőségére és szolgáltatásaira. Az ügyfelek beszámolója szerint az EEC laborban végzett tesztek 100 százalékkal, átlagban 9,2 hónappal gyorsabb bevezetést tettek lehetővé.
· Hány változást eredményeztek az EEC-ben végzett tesztek a Windows Server 2003-ban?
· A Microsoft ügyfelenként átlagban 15 tervmódosítási kérelmet készített, másképpen kifejezve közel 650 szerkezeti változás származott az EEC-ben nyert tapasztalatokból.
· Az ügyfelek hány százaléka jelezte, hogy a jövőben is szeretné az EEC-t terméktesztelésre használni?
· 100 százalékuk. Nem egy közülük már vissza is látogatott hozzánk.

A Microsoft történetének legnagyobb szoftverfejlesztési projektje
Todd Wanke-nek, a Windows Server projektmenedzserének feladata volt, hogy napi szinten irányítsa a Windows Server 2003 fejlesztését. „Az volt a dolgom, hogy nap nap után elérjem, hogy a fejlesztő- és tesztelőcsoportok minden tagja ugyanazokért a minőségi célokért dolgozzon” - mesélte Wanke. „A minőség volt az elsőszámú szempont. Nem féltünk elhalasztani a termék kibocsátási dátumát, ha erre volt szükség a kívánt minőséghez.”
· Hány ember vett részt a Windows Server 2003 fejlesztésében?
· Három éven át 5000-nél is több fejlesztő dolgozott a Windows Server 2003 kódbázisának előállításán. Több mint 2500 tesztelő végezte a felméréseket és a teszteket. Összesen közel 10 000 ember vett részt a projektben annak kezdetétől a befejezéséig.
· Hány technológiai továbbfejlesztés épült be a Windows Server 2003-ba?
· Az új kiszolgálói platform 650 új és továbbfejlesztett technológiát foglal magában.
· Milyen erőforrásokat fordítottak a biztonságra?
· A Microsoft a Trustworthy Computing (Biztonságos számítástechnika) kezdeményezés keretében több mint 200 millió dollárt áldozott arra, hogy a Windows divízió dolgozóit kiképezze a biztonságorientált fejlesztési módszerekre és az új fejlesztési folyamatra, ami oda vezetett, hogy a Windows Server 2003 minden programsorát ellenőriztük biztonsági szempontból.

A szürke hétköznapok: tanácskozások a „hadműveleti teremben”
A Windows Server 2003 fejlesztésén dolgozó csoport számára nagy jelentősége volt a „hadműveleti teremnek”, ahol a fejlesztési, tesztelési és vezetési csoport legfontosabb tagjai találkoztak, hogy megvitassák a problémákat, rendezzék a nézeteltéréseket és súlyosság szerint „szortírozzák” a programhibákat - vagyis elindítsák a tesztelés közben és az adott napi, legfrissebb kódbázison alapuló „buildet” önkéntesen használó dolgozók munkája során felfedezett hibák kijavítását.
A Todd Wanke által irányított hadműveleti teremben született meg a döntés arról is, hogy melyek lesznek azok a szolgáltatások, amelyek bekerülnek a Windows Server 2003-ba, és melyekkel kell megvárni a későbbi verziókat. Bár a hadműveleti teremben zajló tanácskozások bajtársias, nyílt vitában zajlottak, gyakran magasra csaptak az indulatok. Andrew Cushman, az Internet Information Services (IIS) csoportvezetője gyakori látogató volt a hadműveleti teremben. Visszaemlékezett egy hadműveleti értekezletre, amelyen látogatóként részt vettek a vállalat európai képviseleteinek dolgozói is.
„Európai munkatársaink megdöbbentek az értekezletek intenzitását látván, valamint azon, mekkora hatáskörrel rendelkeznek, akik a csoportokat a hadműveleti teremben képviselik” - idézte fel Cushman. „Mindenki nagyon heves érzelmekkel viseltetett a hadműveleti teremben születő döntésekkel kapcsolatban, mert pontosan tudták, mekkora hatással lesznek ezek a felhasználók ezreire és millióira világszerte.”
· Milyen gyakran tartottak tanácskozást a hadműveleti teremben?
· A hadműveleti értekezletekre legalább napi gyakorisággal került sor, a projekt fontos állomásai és a határidők előtti időszakban szombaton és a vasárnap is. A rekord az volt, amikor egy nap alatt négy tanácskozást tartottak.
· Mikor bocsátották ki a buildeket?
· Minden délután hat órakor vált hozzáférhetővé az új build.
· Hányan vettek részt a hadműveleti tanácskozásokon?
· Minden értekezleten jelen volt a vezetők egy harminc fős csoportja, de a résztvevők száma esetenként elérte a százat is.
· Hányan kapták meg Todd Wanke napi e-mailjét a Windows Server 2003 fejlesztésének menetéről?
· Wanke napi e-mailjének Címzett: sorában 22 000 cím szerepelt.
· Hány fánk fogyott el átlagban egy hadműveleti értekezlet alatt?
· Öt tucat.
· Hány gyermek megszületését ünnepelte meg az IIS 6.0 csoport a Windows Server 2003 hároméves fejlesztési folyamata alatt?
· Összesen húszat: a húszból kettő már unoka volt.
· Melyik Xbox játékot választotta az IIS 6.0 csoport a péntek esti bajnokságokra?
· A „Halo”-t.

A végére maradt a csattanó: a legnagyobbik a Microsoft kiszolgálói termékek kibocsátása közül
Egy olyan projekt, amely három évig tart, 7500 fejlesztő és tesztelő vesz részt benne, és több millió programsort eredményez, megérdemli, hogy amikor minden készen, befejezve áll, ünnepeljünk. Ehhez illően a Windows Server 2003 lesz a legnagyobb a kiszolgálói termékek kibocsátásakor tartott rendezvények közül a Microsoft történetében.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A zongorista (The Pianist)

Polanski Arany Pálma díjas filmjét Wladyslaw Szpilman, a virtuóz zongoraművész és zeneszerző… Tovább olvasom