Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

A zavargások mérlege

Két és fél milliárd forint pluszkiadást jelentettek a rendőrségnek a szeptember 17-től kezdődő zavargások – mondta Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője, hozzátéve, hogy ezt az összeget a kormány kifizette a részükre.
A 2,5 milliárd forint hetven százaléka a túlóra- és készenléti díjakat tartalmazza, míg a fennmaradó harminc százalék a rendőrök szállításának, szállásolásának és étkeztetésének költségeit fedi. Emellett a rendőrségnek mintegy százmillió forint kára keletkezett a zavargások során, elsősorban a védőfelszerelésekben. A szóvivő szerint 150 pajzsot szerzett be a rendőrség, emellett az osztrák rendőröktől is kértek kölcsön háromszázat. Mint mondta, utóbbiakat már visszaadták. Tudatta: a vidékről Budapestre vezényelt rendőrök vasárnap, illetve hétfőn visszatértek lakóhelyükre. Szeptember 17. óta 27.730 rendőr vett részt a biztosítási intézkedésekben, ők összesen 1,5 millió órányi szolgálatot teljesítettek. Közülük 396-an sérültek meg. Közülük 35-en szorultak kórházi ellátásra, ám jelenleg már egyikük sincs kórházban – tette hozzá Garamvölgyi László. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Energiafűvel is lehet fűteni

Füzy Antal zákányszéki gépészmérnök olyan fejlesztéseken dolgozik, amelyek segítségével a… Tovább olvasom