Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Acélcsövet hagytak egy mosonmagyaróvári nőben

Bíróságon keresi igazát egy mosonmagyaróvári nő, aki éveken keresztül egy acélcsővel a testében élt. A 15 centiméter hosszú orvosi segédeszközt még 2003-ban, egy műtét közben felejtették a testében. A kórház a hibát elismeri, de a nő kárigényének mértékét vitatja.
Méhen kívüli terhesség miatt életmentő műtétet hajtottak végre öt évvel ezelőtt az akkor 20 éves nőn. A beavatkozás sikerült, de egy segédeszköz figyelmetlenségből az asszony testében maradt. A nő azóta dolgozni sem tudott, olyan fájdalmai voltak. "Egyik pillanatról a másikra jöttek a rosszullétek, amit nem tudok elmondani milyen volt" - mondta a Független Hírügynökségnek Mild Valéria. Csak két és fél hónappal ezelőtt egy nőgyógyászati beavatkozáskor derült ki, hogy mi okozta a bajt. Akkor vették ki azt a csövet, ami akár meg is ölhette volna a nőt.

A család panaszt tett a kórházban, ahol elismerték a hibát. A kórház belső vizsgálatot rendelt el, és ennek eredményeképpen jogosnak találta Mild Valéria kárigényét, és annak összegéről is hajlandó volt tárgyalni - mondta dr. Vass Gellért, a Karolina Kórház jogi képviselője.

A fiatalasszony 21 millió forint kártérítést követel, a kórház azonban legfeljebb hármat fizetne. Ezért a család úgy döntött, hogy bírósághoz fordul az ügyben.

Olvasóink írták

  • 6. B. Péter 2008. július 07. 18:26
    „A baj ott kezdődik, hogy még vagy hét embernek ott kell lennie a műtétnél az orvos mellett, aztán eltrécselik az időt. És ott folytatódik, hogy ha baj van, senki sem mer a főorvosuk ellen (és maga ellen) vallani.
    Saját tapasztalat: hozzátartozóm megműtött kartörés után az egyre fokozódó fájdalmak miatt orvosnál jelentkezett, végül a többedik (az elsőtől, ahol műtötték, elég távoli) kórházban kiderült, hogy rosszul operálták, újra kellett műteni. Érdekes volt, hogy az ´első´ kórházban a vizitek alkalmával az orvos és segédje mindig hosszan sutyorgott a röntgen fölött, majd egykedvűen rámondták, hogy jól van az.

    (És hogyan is volt az a múltkori eset, ahol a kórházba került, orvosilag utólag persze ´gyógyíthatatlanná´ kikiáltott beteg meghalt, miközben az orvos olyan részeg volt, mint a csap?!)

    Ezúton üzenem az orvosoknak (mély tisztelet a szép számú kivételnek): attól, hogy gyógyítani az orvos tud, a szükséget szenvedő ember még nem az orvos játékszere! (Csak ők úgy gondolják.)”
  • 5. egyszeru polgar 2008. július 06. 20:31
    „Anyukam eveken keresztul fajlalta a hasat. Egyik orvos ijesztegette egy nagy tumorral, melyet surgosen es feltetlenul operalni kell /talan a summas csuszopenz remenyeben latta igy az orvos/. Egy masik tiltakozott ellene, nem latta az esetet sulyosnak. Egeszen 2000 -ig egyetlen orvos sem kuldte ultrahangos vizsgalatra, ami alapjan pontosabb diagnozist tudtak volna megallapitani. En vittem el itt magan rendelesre, ahol CT es ultrahangos ellenorzes is volt. Szerencsere nem kellett operalni, panaszait mas okozta.
    Az orvosi etika mint olyan, mar csak elvetve lelheto fel. Nem az egeszseg , hanem a penz a fontos.”
  • 4. mamaka 2008. július 06. 00:18
    „teljesen igazad van mindegyikük körültekintés nélkül végezte a dolgát,de a legfőképp mégiscsak aki bennefelejtette a műtét során használt eszközt az a főbűnös,mert a többi orvos nyilván nem is feltételezett ilyen durva okot a fájdalmaira.de mindenképpen felhivja a figyelmet a hanyagságra,nem odafigyelésre,és megkockáztatható az is hogy alkalmatlan ennek a feladatnak az ellátására az ilyen orvos-orvosok.5 éven keresztül mivel magyarázhatták a fájdalmát,hogy még egy komolyabb vizsgálatot sem csináltak a betegnek.pl.rtg.vagy UH:vizsgálatot.elgondolkodtató az hogy egy betegről olvasunk most ebben a pillanatban,de hány hasonló eset lehet és lesz is ebben a szétvert,felforgatott,kevés szakszemélyzettel működő egészségügyben ezután!!! össze kell fogni és nem engedni ,hogy elvegyék a gyógyulás lehetőségét gyermekeinktől és mi magunktól!!!”
  • 3. Lutetia 2008. július 05. 15:39
    „Az Indexben részletesebben közlik az esetet. Kérdésem: vajon megvizsgálták-e a hölgyet az elmúlt öt évben valamilyen képalkotó eljárással (röntgen, CT, stb.), vagy csak úgy vaktában találgattak? Mert ha nem, akkor az összes olyan orvos felelős a dolgok ilyetén alakulásáért, akikhez csak fordult a panaszával. Ha igen, akkor hogy lehet, hogy ezek nem mutattak ki semmit?”
  • 2. rade 2008. július 05. 12:18
    „A műhibát elkövető orvost egy életre eltiltanám a pályától.
    Ezek a személyek már az orvosi egyetem is gyenge tanulok voltak
    nem beszélve nem is volt önismeretük. Szégyen az, hogy ilyen emberek még a gyógyító pályán maradhatnak.”
  • 1. mamus 2008. július 04. 20:39
    „azért ez nagyon durva,ezt nem lehet csak ugy félvállról venni!!!hogy történhet meg ilyen dolog????mit művelnek ezek az orvosok és a műtéthez asszisztáló személyzet???????egyáltalán milyen felelősségrevonás történik ilyen esetben????ugygondolják ezek az orvosok ezt lehet pénzzel elintézni???? ki bizhat meg ilyen orvosokban???????? bocs,de mit képzelnek magukról???? éltek ők már 5 éven keresztúl a hasukban egy 15 cm.es fémcsővel???!!!!!!kedves doktorok!!ki lehet próbálni és azután ha letelt egy ilyen kellemes állapotot végigélt 5 év,majd beszélgetünk róla milyen élmény volt és alkudozunk önökkel,hogy nem volt az olyan rettenetes dolog!!!ok!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

800 000 forint pénzbüntetés a vesztegető battonyai bírónak

Vesztegetés miatt ítélték el a battonyai városi bíróság egyik büntető bíráját. A férfi még 2004-ben… Tovább olvasom