Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

Áder: lélekben nyújtsunk kezet minden magyarnak!

2015-ben olyan évet is köszöntünk, amelyben 25 esztendős lesz a közös álmainkból megszületett szabad, független, demokratikus Magyarország - mondta az államfő újévi beszédében.
2015-ben olyan évet is köszöntünk, amelyben 25 esztendős - negyedszázados - lesz a közös álmainkból megszületett szabad, független, demokratikus Magyarország - mondta Áder János köztársasági elnök újévi televíziós beszédében, amelyben azt is kérte: ne csak a mellettünk lévő barátainknak és szeretteinknek szorítsuk meg a kezét, de lélekben nyújtsunk kezet minden magyarnak.

Az államfő újévi köszöntőjében felhívta a figyelmet: 25 évvel ezelőtti nekigyürkőzésünknek, közös elszánásunknak, kitartásunknak hála az 1990 után született nemzedékeknek már nem kellett megismerniük, milyen az élet egy olyan országban, ahol vasfüggöny választ el minket Európa nyugati felétől.

Áder János köztársasági elnök újévi beszédének televíziós felvételén a Sándor-palotában, 2014. december 30-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Áder János köztársasági elnök újévi beszédének televíziós felvételén a Sándor-palotában, 2014. december 30-án.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A köztársasági elnök szerint 25 éve magyarok milliói által régóta vágyott új korszak, a szabadság korszaka kezdődött el Magyarország történetében.

"1990 ezért ezredéves történelmünk legfontosabb mérföldkövei közé tartozik" - hangsúlyozta.

"Az elmúlt negyedszázad tanulsága, hogy ne mindig csak azt nézzük, ki menne balra, vagy ki menne jobbra közülünk, hanem hogy merre van előre" - mondta Áder János.

"Boldog új évet kívánok minden magyarnak, minden barátunknak és jóakaratú szomszédunknak! Hozzon könnyebbséget az új esztendő a szükséget szenvedőknek, egészséget a betegséggel küzdőknek, sikert és békességet szeretett hazánknak! Jó kedvet, bőséget Magyarország minden polgárának és a magyar nemzet minden tagjának!" - fogalmazott a köztársasági elnök.

Felhívta a figyelmet, hogy "a személyes fogadalmak pillanataiban ne csak a mellettünk lévő barátainknak és szeretteinknek szorítsuk meg a kezét, de lélekben nyújtsunk kezet minden magyarnak".

Mint mondta, e jeles évfordulón a szeretteinknek, barátainknak, önmagunknak tett szilveszteri fogadalmainkat kiegészíthetnénk néhány közös vállalással.

"Miért ne törekedhetnénk az előttünk álló esztendő minden napján arra, hogy nagyobb tisztelettel legyünk a másik iránt, hogy jobban megbecsüljük egymás teljesítményét? Minden jóravaló és jóra törekvő magyar ember személyes erőfeszítését. Az orvosét, aki gyógyít és életet ment. A tanárét, aki jó szóval oktat, de játszani is enged. A biztonságunkért szolgálatot teljesítőkét. A földet megművelőkét, a kétkezi munkából élőkét, a vállalkozókét, akik értéket teremtenek. A szülőkét, akiknek gondoskodása nélkül az ifjabb generációk nem tudnák a szabadság adta lehetőségeiket kibontakoztatni. A nagyszülőkét, akiknek bölcsessége, élettapasztalata nélkül újra és újra elkövethetnénk azokat a hibákat, amikért a korábbi nemzedékek már súlyos árat fizettek" - sorolta az államfő.

Áder János köztársasági elnök és Weisz Fanni jeltolmács, siket esélyegyenlőségi aktivista az államfő újévi köszöntőjének televíziós felvételén a Sándor-palotában 2014. december 30-án. MTI Fotó: Bruzák
Áder János köztársasági elnök és Weisz Fanni jeltolmács, siket esélyegyenlőségi aktivista az államfő újévi köszöntőjének televíziós felvételén a Sándor-palotában 2014. december 30-án.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

"Miért ne tehetnénk olyan fogadalmat, hogy az előttünk álló esztendőben még az eddiginél is jobban tiszteljük egymásban az embert, a magyart? És miért ne egészíthetnénk ki újévi fogadalmainkat azzal, hogy mindennapi életünk részévé tesszük természeti környezetünk védelmét, hiszen nem a természetnek van szüksége ránk, emberekre, hanem nekünk, embereknek van szükségünk az életünk forrását jelentő természetre?" - hívta fel a figyelmet Áder János.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyalogosokat gázoltak Somogyban, egyikük meghalt

Kaposvár felé gyalogolt egy férfi és egy nő, amikor egy autó elgázolta őket. Tovább olvasom