Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 7°C Még több cikk.

Adócsalási vád: elefonon várja a lakossági bejelentéseket az Együtt-PM

Fontosnak tartják, hogy az áfacsalásokat ismerő állampolgárok politikai védelmet kapjanak. A szám ingyenesen hívható.
Az Együtt-PM ingyenesen hívható telefonszámon is várja a nagyösszegű áfacsalásokat ismerők bejelentéseit.

Ezt Juhász Péter, az ellenzéki választási szövetség társelnöke jelentette be szerdán, Budapesten újságíróknak.

Kiemelte: fontosnak tartják, hogy az áfacsalásokat ismerő állampolgárok politikai védelmet kapjanak és ahol "Rogán Antalhoz hasonlóan nem fogják ügyüket lesöpörni az asztalról".

A politikus furcsállta, hogy Orbán Viktor annak ellenére nem tesz semmit ezen csalások felderítésére, hogy korábban azt mondta, azokról mindenki tud. Juhász Péter furcsának nevezte továbbá azt is, hogy a Fidesz nem szavazta meg azt a vizsgálóbizottságot, amelynek feladata lenne utánajárni ezeknek az ügyeknek.

Szólt arról is, hogy a hatóságok napokban indított vizsgálatait kevésnek tartják, hiszen rendszerszintű problémákat tapasztalnak. Példaként említette, hogy szövetségük kormányra kerülése esetén visszaállítanák azt a Bajnai-kormány idején működő rendszert, amelynek részeként a háromezer legnagyobb adózót minden évben automatikusan vizsgálnák.

Az Együtt-PM társelnöke aláhúzta, nem feljelentő vonalnak, "egymás vegzálásának" eszközéül szánják telefonos elérhetőségüket, hanem a kiemelkedően magas csalások kivizsgálására. Tájékoztatása alapján a hozzájuk érkező információkat előbb jogászaikkal kivizsgálják, majd a hiteles beszámolókat oknyomozó újságírók segítségével nyilvánosságra hozzák.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegényeket segítő intézményeknek gyűjtöttek a diplomaták

A Jótékonysági Misszionáriusok és a Budapesti Módszertani Szociális Központ javára gyűjtött… Tovább olvasom