Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Adófelajánlásból 265 millió forint

A megyei polgárok 265 millió forintot ajánlottak fel az idén személyi jövedelemadójukból civil szervezetek számára.
A személyi jövedelemadójuk egy százalékát 71.227-en ajánlották fel az idén civil szervezeteknek, egyesületeknek. Az idén ötezerrel kevesebben nyilatkoztak és ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát ilyen célra, mint tavaly. Az 1047 kedvezményezett viszont 41-gyel több volt, mint 2003-ban.

A felajánlott összeg 12 millióval haladta meg a tavalyit. Míg tavaly 882 szervezet igényelte az adózók felajánlását, az idén 926-an. Az idén 2000 felajánlás volt érvénytelen vagy azért, mert az adózók által megjelölt szervezet, egyesület nem jogosult a felajánlás elfogadására, vagy pedig a kedvezményezett nem kívánta elfogadni a felajánlott összeget. Az APEH megyei igazgatóságán elmondták, ez utóbbinak most is az volt az indoka, mint korábban. Az egy-két adózótól felajánlott néhány ezer forint esetleg a felajánlás elfogadásával járó sajtóközlemény megjelentetését sem fedezné. A legnagyobb összeget, 14,7 millió forintot egészség ügyi célra ajánlották fel, a második legnagyobbat oktatási célra.

Az egyházak számára a megyéből az idén 45.773 adózó ajánlotta fel személyi jövedelemadója egy százalékát, majdnem kétezerrel kevesebben, mint 2003-ban. Ezeket a felajánlásokat nem megyénként, hanem központilag tartják nyilván, ezért országos adat áll csak rendelkezésünkre. Az idén 118 magyarországi egyház számára összesen három és fél milliárd forintot juttattak az állampolgárok szja-felajánlásukból. Az összeg több mint 60 százaléka, 2,18 milliárd forint a Magyar Katolikus Egyházat illeti meg. Az idén egyébként az országban 648 ezren, a tavalyinál 2 százalékkal többen tettek felajánlást, és öttel több volt a kedvezményezett egyházak száma, mint 2003-ban.
Az elmúlt hat évben két és félszeresére nőtt az egyházak támogatására felajánlott összeg, ezen belül pedig a növekedés 2004-ben 16 százalékos volt.

A Magyar Katolikus Egyház volt a legnépszerűbb az idén, ahogy a korábbi években is. A Magyar Református Egyházat 124 ezer nyilatkozó támogatta, s összesen 690,7 millió forint jut, ez 15 százalékkal több a tavalyinál. A Magyar Evangélikus Egyház javára 35.500-an rendelkeztek, s a neki juttatott 214 millió forint mintegy 12 százalékkal magasabb az előző évinél. Az előbbi egyházakat követi a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, a Hit Gyülekezete és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. Akiknek felajánlását nem sikerült célba juttatni, azokat az APEH határozatban értesíti erről.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 11.20.

Tovább olvasom