Délmagyar logó

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 1°C | 8°C

Adventi angyali történetfüzér

Az akkori havas karácsony előtti napokban az emberek a szabadság örömét ízlelgetve jöttek-mentek a városka főterének vásári forgatagában. Akkor a határ túloldalán fegyverek dörögtek, itthon meg Jézust és Szűz Máriát ábrázoló képeslapokat vittek haza a görbe lábú, fekete harisnyás nénikék.
Sokat látott szegedi betlehem. Fotók: Schmidt Andrea
Azon az igazi, kemény télen Anna és Éva fagyott ujjakkal verte le reggelente a jeges lakatot a könyveket rejtő vasszekrényről. A főtéren berendezett vásár egyik standján az asztalt leterítették, kipakoltak, ahogy kell.

Papírangyalok

Kis papírdobozokban egymás mögött sorakoztak a Jézust és Máriát ábrázoló szentképek, külön a rózsafüzérek, keresztek, gyertyatartók. A képeslapok a hosszú asztal túlvégén kaptak helyet, középütt pedig a szent könyvek és az Isten tanításait mai köntösbe öltöztető népszerű olvasmányok várták a vásárlót. A standdal szemközt egy utánozhatatlan humorú fiatalember árult hajszárítót, kazettás magnót, lábmelegítőt, s ott, ahol a sor rácsatlakozott a tér fő lüktető-
erére, a világ legfinomabb sajttal töltött pulykamellérméjét árulták mikróban sütve. Desszertként a sült banán jöhetett csak szóba, míg az ember hajára ráfagytak a hópelyhek, amelyek óriáspiheként kavarogtak a város fölött napokon át.

Kacsintós Mária

Eleinte nem ment az üzlet, nem nagyon álltak meg az emberek a két lány standjánál. Aztán Évának – gyerekkora emlékei között kotorászva – eszébe jutott a kacsintós pénztárca. Akkoriban mindenki olyat akart. Hogy mi kavarta fel azt a tárcabirtokló őrületet, ma sem lehet tudni, de Éva arra gondolt, kipróbálja a régi, jól bevált receptet. Nagy betűkkel kartonpapírra írta: Kacsintós Szűz Mária kapható. Gondolta, ha fellendül az üzlet, Isten is megbocsátja az efféle túlkapást. Jöttek is a vevők, mind kacsintós képet akart. A lányok sajnálkozva mondták: az éppen most elfogyott, talán nem is kapnak már, de vigyenek helyette mást. Közben látni vélték, az Úristen bólogatva néz le rájuk.

Nem sokat kerestek abban az évben. Napi fizetségüket úgy költötték el, hogy pótolták a kasszát. Nem mintha bárki is dézsmálta volna. Egyszerűen újra meg újra megesett a szívük az öreg, göcsörtös ujjú néniken, akik fekete kendőjüket az álluk alá csomózva hosszan nézegették a szentképeket, méregették Máriát, majd Jézust, aztán Szent Ferenccel néztek értő farkasszemet hosszasan. Nem a döntés volt nehéz, nem a választás. Fájt a szívük, hogy nem vihették haza mind. A kisnyugdíjból nem futotta. Így hát a lányok rögtönzött akciókat ötlöttek ki: „Egyet fizet, ötöt vihet!", vagy: „Ön ma a századik vásárlónk, a képeket fél áron adjuk!" A nénikék mind örültek, bár egyszer egyikük – az aktuális 100. vásárló – elbizonytalanodott. Ugyanis nyitás után tíz perccel állt meg a standnál. Helyesbítettek a lányok: a „vásárlóköszöntőből" „kora reggeli kedvezmény" lett. A nénik boldogan vitték a képeket, fehér papírzacskóban, a fekete lakktáskájukban ott dobogott Jézus szíve, Szent Ferenc intőn emelte ujját a vásárban bócorgókra, Mária pedig mindentudó mosollyal, akár egy szent Mona Lisa, csak nézett maga elé. A lányok pedig a nap végén gyorsleltárt csináltak, s napi pénzükből rakták vissza a kasszába a hiányt.

Súlyos Biblia

Nagy tömegben nagyon kellett figyelniük, nehogy egy óvatlan kéz magával vigye bármely portékájukat fizetség nélkül. Éva néha gondolt arra, mit is kezdene a tolvajokkal, lehet, annyira szégyellné magát, hogy ő fordulna el: ne is lássa, mit tesznek. Nem is volt értelme tőlük lopni, akin nagyon látszott a szükség, annak ajándékba adtak valamit, ne menjen haza vásárfia nélkül. Egy napon – csodálatosan tiszta nap volt, rettentő hideg, a szemben lévő sátor párás nejlonteteje felett a havas ágak rajzoltak mintákat, ahogyan az eget tartották, s oly jeges levegő járta, hogy a tüdő belefájdult a lélegzetvételbe – tehát egy ilyen napon egy nagyon szép, mai szóval dekoratív nő állt meg az asztaluk előtt. Barna tekintetét sorban végigröptette az angyalkákon, feszületeken (Jézussal és anélkül), rózsafüzéreken (volt legalább ötféle színben), s aztán már csak úgy tűnt, elmélyülten nézelődik. Anna és Éva nem is figyelt rá, hisz meglepték standjukat a miséről hazafelé tartó nénikék. Hanem aztán egyszer csak valami a szép nő felé vonzotta Éva tekintetét.

Oda kellett néznie. És akkor azt látta, amiről soha nem hitte, hogy látni fogja: a szép nő a szép kezével a szép táskájába süllyeszt el éppen egy képes bibliát, portékáik közül a legeslegdrágábbat! S teszi mindezt olyan
rezzenéstelen nyugalommal, mintha más lenne a tolvaj, ő csak állna ott nézelődvén – igen, nézelődést mímelt –, mérlegelve, hogy Jézus szívét válasszon, vagy netán egy szép könyvet a hit erejéről. És a tekintete az asztalon volt, a kirakott könyvek betűin siklott balról jobbra, és a szép keze egyre lejjebb csúsztatta a nagy bibliát. Éva kinyitotta a száját, és úgy is maradt. Nem a hidegtől. A keze is megállott a levegőben. Mindeközben a szép nő már eltette az óriási könyvet, kecsesen levett a tartóból három képeslapot, a tekintete Éváéba fonódott, s rögtön úgy siklott róla tova, mintha a lány ott se lenne, és végül Anna tekintetébe fonódva mondta a szép nő olyan gyönyörű hangon, hogy beleborzongtak: fizetnék, kérem. Anna bólintott. Három képeslap, egy képes szent biblia, az annyi mint háromezer-ötszázharminc.

A nő szeme egy kicsit, de csak egy leheletnyit megrebbent. Csak egy pillanatra takarta el szemhéja óriás diószemét. Aztán a keze a pénztárcáért nyúlt, szó nélkül kifizette az összeget, elrakta a három képeslapot és elment. Sokáig néztek utána. Egyenes derékkal, a fejét felszegve ment a tömegben. Táskájában cipelte a nehéz bibliát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felajánlaná szerveit átültetésre?

Tovább olvasom