Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Agyonverte 41 éves élettársát egy férfi

A 43 éves férfi csütörtökön délutántól péntek hajnalig folyamatosan bántalmazta a 41 éves nőt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy szombaton meghalt.
Agyonverte élettársát egy férfi Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap reggel a rendőrségi honlapon.

A gyanú szerint a 43 éves férfi csütörtökön délutántól péntek hajnalig folyamatosan bántalmazta a 41 éves nőt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy szombaton meghalt. A férfi már pénteken magára hagyta a haldokló nőt, akihez csak a halál beálltát követően hívott mentőt egy másik, velük egy háztartásban élő férfi.

A mentősök jelzése alapján a helyszínre érkező rendőrök a két férfit elfogták, akik beismerő vallomást tettek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztálya halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az élettárs ellen, egyben előterjesztést tett a férfi előzetes letartóztatására.

A másik férfit segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják. Utóbbinak azért kell felelnie, mert ugyan észlelte a sértett súlyos állapotát, de nem segített rajta és csak akkor hívta a mentőket, amikor a nő már meghalt - közölte a rendőrség.

Olvasóink írták

  • 1. bambulla 2013. június 30. 12:32
    „faca
    gondolom némi italozó életmódot folytattak”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Navracsics: hatszáznál is több törvényt fogadott el a Ház három év alatt

A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint ezek az intézkedések semmilyen veszélyt nem… Tovább olvasom