Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Akár demonstrációra is készek a sertéstartók

Akár demonstrálni is készek a sertéstartók a magyarországi sertéságazat kritikus helyzete miatt - közölte a Magyar Sertéstartók Szövetsége (MSSZ) az MTI-vel csütörtökön.
Sákán Antal, az MSSZ elnöke közleményében felhívta a figyelmet: "a hazai sertésállomány egy jelentős részére csapást jelentenek az elmúlt évek természeti problémái". Ezek hatására a gabonafélék ára 50.000 forint fölé emelkedett tonnánként. A szója tonnája meghaladta 110 ezer forintot, a napraforgódara ára pedig a tonnánkénti 60.000 forintot.

Ezzel szemben az élő sertés ára az elmúlt félévben jelentősen csökkent. Értékesítéskor ez mintegy 4.000-6.000 forint veszteséget okozott sertésenként a termelőknek. Az elszenvedett veszteség miatt újabb állomány-kivágási hullám indult el. Ez a mennyiség országos szinten elérheti akár az egy millió darabot is - állítja a szövetség.

A kritikus helyzet miatt az MSSZ elnöksége még a múlt év júniusában elkészített és eljuttatott egy szakmai anyagot a Vidékfejlesztési Minisztériumnak (VM). Erről azóta két ízben is tárgyaltak a tárca érintett államtitkárságaival.

"Amennyiben az ott megfogalmazottak nem találnak meghallgatásra, és azonnali intézkedésekre nem kerül sor (például: a gabona-alap létrehozására) az ágazat végveszélybe sodródása miatt országos demonstráció szervezését kell elindítani, mind a fogyasztók megóvása - a kieső állományt importból kell pótolni, amely az újabb dioxinos német-holland takarmány-botrány miatt életveszélyes -, mind az állatállomány, mind a munkahelyek megőrzése érdekében" - fogalmaz az MSSZ közleményében.

A szövetség emlékeztet arra, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium többször is kinyilvánította azt a szándékát, hogy az állattenyésztés érdekeit a legmesszebb menőkig figyelembe veszi. "A szavak ideje lejárt, tetteknek kell következniük, különben a sertéságazat a legrosszabb helyzetbe kerül az elmúlt 15-20 évet tekintve" - hangsúlyozta a Magyar Sertéstartók Szövetsége.

Olvasóink írták

  • 2. bubu72 2011. január 06. 22:30
    „Azt a nagy francot! Nem a héja testvéreket meg a nagyoknak kell a támogatást adni!”
  • 1. dmonlájn 2011. január 06. 16:19
    „"A szavak ideje lejárt, tetteknek kell következniük, különben a sertéságazat a legrosszabb helyzetbe kerül az elmúlt 15-20 évet tekintve" már szavak sincsennek, csak mutogatás és felelősség elhárítás ... fityesz”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Médiatörvény: EP-vizsgálatot kezdeményezett a szocialista frakció

Brüsszelben kiadott közleményében Martin Schulz kiemelte, hogy egy ilyen vizsgálat akár szankciókat is eredményezhet. Tovább olvasom