Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Akár maradhatna is az iskola?

Folytatás az 1. oldalról.

A Rábaköz legfiatalabb településvezetője és a helyi testület egy január végi ülésén már határozott a kecöli felsősök beledi iskoláztatásáról, a konkrét tárgyalások lefolytatására és az engedélyek beszerzésére testületi határozat kötelezi a falu első emberét. – Nem értem, hogy a helyiek egy részének miért csak két hete jutott eszébe az, hogy más megoldást keressenek az iskola helyben tartására – tette hozzá Tuba Erik polgármester.
Néhány szülő meghívta az egyik két tannyelvű iskolát működtető alapítvány képviselőjét, hogy előadás keretében ismertesse az egyéb lehetőségeket.
A tegnap délutáni előadásra már félórás késéssel érkező alapítványi elnök aztán több órán át ismertette a helyi iskola egyik lehetséges jövőjét. E szerint helyben tartva a felső tagozatot is, két tannyelvű, de szülői hozzájárulást is feltételező oktatás valósulna meg a dél-rábaközi kistelepülésen. Az egyik „szervezkedő” szülő, Nagy Sándorné elmondta: az elhangzottak meggyőzték arról, hogy a falu gyermekeinek magas színvonalú oktatásban lehetne része az alapítványi iskolában. A lehetőségről lapunkból is értesült, több szülővel együtt támogatnák ezt az iskolaformát.
A rábakecöli előadás azonban egyik felet sem tántorította el. Tuba Erik polgármester több kérdést is intézett az alapítvány elnökéhez, ennek ellenére lapunknak elmondta: nem lát garanciát arra, hogy évekig zavartalanul működjön az iskola, később viszont már nem mehetnének Beledbe, „két szék között a pad alá esnének”.
Az alapítvány első körben több évtizedre bérelné, vagy jelképes összegért megvenné a helyi intézményt. Az előadáson több környékbeli is jelen volt. Cirák képviselői – akik Gyóróval együtt már szintén Beledbe vinnék diákjaikat – még hezitálnak, az előadás ismeretében újra felmérik lehetőségeiket. Emellett azonban mind Cirák, mind Gyóró kifejezte szándékát a beledi Általános Művelődési Központhoz (ÁMK) való csatlakozáshoz és egy ilyen értelmű levelet küldtek a beledi polgármesternek. A rábakecöli előadáson részt vevő vásárosfalui képviselő szerint a kecöli alapítványi iskola nem kivitelezhető.
A fehér füst még nem szállt fel Rábakecölben, döntés a még lapzártakor bő öt órája tartó előadáson nem született.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ritkábban jár majd orvoshoz?

Tovább olvasom