Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Aláírásgyűjtés a Frigyes-laktanyáért

Aláírásgyűjtést kezdeményeznek Győrben, hogy az örökségvédelem határozatával szemben a Leier-csoport meg tudja valósítani terveit a Frigyes-laktanyában.
Két cikkünk megjelenése után (Folytatódik a belháború a kaszárnyában – július 27., 7. oldal, „A műemlékvédelem nem alku tárgya” – augusztus 3., 7. oldal) felgyorsultak az események a Frigyes-lakanya körül. Kovacsics Imre civil polgármesterjelölt sajtótájékoztatót tartott, amelyen bejelentette: mától aláírásgyűjtést kezdeményez a győriek körében. Azt szeretné elérni, hogy egy hét alatt több ezer aláírással tudja bizonyítani az örökségvédelmi hivatalnak, hogy a város lakossága a laktanya hasznosítása mellett van. „Varga Kálmánnál, a hivatal elnökénél találkozót kezdeményezek, s ahogy ő, úgy én is egyértelműen fogalmazok – mondta, majd sorolta a kérdéseket: – Nem tudom, az elnök úr tisztában van-e a győriek véleményével? Látta-e egyáltalán a volt szovjet kaszárnyát, amelynek minden épületéhez ragaszkodik? El tudja-e képzelni, hogy egy olyan rossz emlékű házhoz, mint a fogda, ragaszkodnának az emberek?” Kovacsics még hozzátette: építészekkel egyeztetett, akik külföldi példákkal bizonyították, hogy ha Európában a műemlékvédelem ragaszkodik a védettséghez, akkor a felújítás költségét is ő állja.
„ Eljött a demokrácia ideje, végre hallgassák meg a győrieket is.” Az aláírásgyűjtést ma kezdik a munkatársai: részint a Frigyes-laktanya előtt, ezenkívül a Belvárosban a Baross úton, Marcalvárosban és Adyvárosban helyeznek ki asztalokat, ahol várják azon győrieket, akik a Leier-féle tervek mellett kiállnak. „Nem akarok ebből a kérdésből politikát csinálni, vagy ha mégis, csakis jó értelemben vett várospolitikát. Nem akarom, hogy Budapestről döntsék el, nekünk – ahogy ők mondták, a köznek – mi a jó. Ha azt látom, hogy az emberek éppúgy kiállnak a laktanya mellett, ahogy a buszon, az utcán beszélik, akkor én is minden erőmmel azon leszek, hogy ezt a döntést megfordíthassuk. Az örökségvédelmet nem akarom támadni, az ésszerű döntésekkel egyetértek. De ez a mostani nem az ” – tette még hozzá Kovacsics Imre, aki megígérte: az aláírásokat és a laktanyáról készült cikkeket elküldi a „döntéshozónak”, vagyis Hiller István szakminiszternek is. Legvégső esetben azt sem tartja kizártnak, hogy a győriekkel együtt maga is nekiáll a két épület bontásának – „döntsék el aztán, kit vonnak felelősségre”.
Szerdán a Leier-cégcsoport is megkapta az örökségvédelmi hivatal levelét. Mártonné dr. Baj Mária, a cég magyarországi vezetője számára sok meglepetést már nem tartogatott a hivatalos okmány, azon mégis megdöbbent, hogy a hivatal vezetője nem tartotta érdemesnek kérésüket eljuttatni a miniszterhez, holott tudott, hogy a döntés a tárca vezetőjének a kezében van. „Olvastam Varga Kálmán nyilatkozatát a Kisalföldben, kemény szavakat használt. Azt mondja, az építészeti műemlékvédelem nem üzleti alku kérdése. Miből gondolta az elnök, hogy alkut kínáltunk volna? Hiszen kértünk ugyan tőle időpontot, de nem adott; nem találkoztunk, így nem is tudhatja, mit mondtunk volna. De nem látta még a Frigyes-laktanya jelenlegi állapotát sem, nem járt Győrben. A döntés mégis az ő kezében volt.”
Mártonné tőlünk értesült az aláírás-gyűjtési akcióról, amelyről azt mondta, egyfajta közvélemény-kutatásként fogják fel, amely számukra is választ ad arra, mi a „köz érdeke”: az ő tervük, vagy az örökségvédelem álláspontja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borkalandok és szabadegyetem

Javában tart a második Kékfrankos Nyár programsorozat. A szervezők szerint népszerűek a… Tovább olvasom