Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Alapítvány és klub a rákos betegekért

A rosszindulatú daganatos betegséggel szembesülő emberek számára fontos, hogy gyógyult sorstársaikkal találkozzanak és ezzel hitük megerősödjön. Ebben nyújt támaszt a mosonmagyaróvári Templom utcai székhelyű Újjáéledés Alapítvány és a Napsugár Rákklub.
Mosonmagyaróvár és környéke rákbetegeinek támogatása, rehabilitációja céljából 1991-ben dr. Bródy Edit, a helyi kórház rehabilitációs osztályának vezetője és Böck János római katolikus plébános hozta létre az Újjáéledés Alapítványt. Egy évtized munkájával és sok-sok ember áldozatos segítségével sikerült kialakítani a Rákbeteg Támaszadó Központot egy ötven négyzetméteres lakásban. Az alapítvány munkatársai az öttagú vezetőség (köztük pszichológus, családsegítő, pedagógus), valamint a gyógyult rákbetegekből, hozzátartozóikból, ápolókból álló támaszadók.

Támaszadás, rehabilitáció

– Az alapítvány a kezelt rákbetegek testi-lelki támaszadását, rehabilitációjának segítését tűzte ki célul – tájékoztatott Kuti Sándor vezetőségi tag, aki elmondta: fontosnak tartják a betegek hozzátartozóival való kapcsolattartást, a tanácsadást, egy olyan közösség létrehozását, melynek tagjai a betegség minden szakaszában támogató, segítő tevékenységet vállalnak, emellett a felvilágosítást, beteglátogatást, gyógyhatású készítmények beszerzését, hivatalos intézkedésekben való eligazítást.
A közhasznú alapítvány kikölcsönözhető, szakszemélyzet nélkül is működő műszerek és rehabilitációs eszközök beszerzésére is fordít, szakkönyvtárát állandóan bővíti.
Saját központot tartanak fenn, ahol folyamatos ügyelet mellett lehetőség nyílik egyéni tanácsadásra, csoportos foglalkozásokra, valamint támaszadó képzésekre.

Népszerű bioétel-bemutatók

Az alapítványhoz forduló rákos betegek részére széles körű rehabilitációs programot kínálnak, amely a betegség minden szakaszában a rászoruló igénye szerint segíti a gyógyító folyamatot. Céljuk nemcsak közvetlenül a beteg, hanem a hozzátartozók támogatása, segítése, emellett önsegítő csoport koordinálása, képzése, amely gyógyult betegekből, illetve önkéntes támaszadókból, orvosokból szerveződött.
A program elemei az egészséges életmódra ösztönző előadások, speciális gyógytorna, pszichoterápiás, kreatív és művészeti terápiás foglalkozások. A támaszadók továbbképzését előadások és tréningek szervezésével végzik. Népszerűek a főzési tanácsadással egybekötött bioétel-bemutatók, ahol megtanulhatják az érdeklődők az egészséges ételek elkészítését – nyújtott betekintést a színes programba Kuti Sándor.
A közösségi programokon a betegek „gyógyulási élményeik” és tapasztalataik megosztásával támogatják egymást.
A csoportos foglalkozásokon alternatív lehetőségként művészeti terápiás lehetőséget biztosítanak. A művészeti ágak bevonásával, a festés, rajzolás, agyagozás segítségével a szakemberek szerint erősödik az önismeret, az önkifejezés, és a verbálisan nehezen kifejezhető érzések, komplexusok megfoghatóvá, kezelhetővé válnak.

Erősödik a gyógyulásba vetett hitük

A Napsugár Rákklub az Országos Rákbeteg Szövetség tagszervezete, vezetője dr. Erdős Jánosné. Az alapítvány havi rendszerességgel helyet és szakmai felügyeletet biztosít a klubfoglalkozások részére. A jelenleg hetven főből álló klub főként gyógyult és gyógyulófélben lévő emberekből szerveződött 1990-ben.
A klubtagok rengeteg hasznos tanáccsal, tapasztalataik megosztásával segítik egymást. Az együttléteket hasznos programok szervezésével színesítik, közös kirándulásokkal, főzéssel, ismeretterjesztő előadásokkal, gyógytornával.

Amire már nem jut idő

Mint minden betegség, a rák is egy jelzés, egy „néma kiáltása” a szervezetnek, hogy a harmónia felborult.
Napjainkban az orvosok a „kórt” gyógyítják és nincs idő, energia a beteget mint egész embert kezelni.
Aki a betegséggel szembesül, csak akkor tudja igazából legyőzni, ha megvizsgálja korábbi életmódját és szemléletét, és tanulva a hibákból új életet kezd.
Ebben a folyamatban szeretnének támaszt nyújtani a szervezetek, programjaik nyitottak az érdeklődők előtt. Bővebb információ a 96/579-883-as telefonszámon szerezhető.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szűrővizsgálat

Az Erzsébet-kórház emlőszűrő centruma (Sopron, Győri út 15.) mammográfiás szűrővizsgálatra várja… Tovább olvasom