Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Alkotmánybírósághoz fordul az LMP

Az Alkotmánybírósághoz fordul a köztársasági elnök által aláírt médiacsomag ügyében az LMP - közölte a párt frakcióvezető-helyettese kedden.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy véleményük szerint a csomag sérti többi között az alkotmány 61., a sajtó- és véleményszabadságról szó paragrafusát. Más, az alkotmányt sértő pontokat is találtak a csomagban - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a parlamenti szavazáskor pártja 21 módosító indítványt nyújtott be, amelyekkel az alkotmányossági problémákat akarták orvosolni, de a Ház ezek közül egyet sem fogadott el.

A médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló jogszabály, amely szerint új struktúrában működnek majd a közmédiumok, kedden jelent meg a Magyar Közlönyben, miután Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta a törvénycsomagot.

Az Országgyűlés július 22-én fogadta el a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosítását.

A törvény értelmében jelenlegi formájában megszűnik a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) és az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), összevonásukkal létrejön a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A hatóság autonóm államigazgatási szerv, amely a frekvenciagazdálkodás és a hírközlés területén részt vesz a kormány politikájának végrehajtásában.

Olvasóink írták

  • 2. cyt 2010. augusztus 11. 10:59
    „Jól teszi az LMP, hogy alkotmánybírósághoz fordul. A jelen polgári kormány meg jól teszi, hogy bátran halad előre a gazdaságilag, morélisan, és szellemileg is lezüllesztett és meggyengített magyar nép felemelésének általa megálmodott útján. Ha mindenki teszi azt, ami a dolga, akkor mindenki előre fog jutni; ki így, ki úgy.”
  • 1. történész 2010. augusztus 10. 19:39
    „Kár! nincs értelme.
    Itt minden fidesz irányítás alatt van..de úgy gondolom most már a Más embereknek is lesz joguk a bírósági felelősségre vonásra majd a hatalom elvesztés után, úgy mint ahogyan most teszik. Ez egy jó dolog ..majd mikor kineveznek ők is valakit,hogy számoljon le a volt uralkodóval.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Schmitt aláírta a médiát és a hírközlést érintő törvényeket

Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények… Tovább olvasom