Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Alkotmánymódosítás - Schöpflin György válasza Guy Verhofstadt bírálatára

Schöpflin György fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő a magyar alkotmánymódosítás szövegét idézte, hogy cáfolja az EP liberális frakcióját vezető Guy Verhofstadtnak az alkotmánymódosítással kapcsolatban kifejtett elítélő nézeteit. Az EUObserver brüsszeli hírportálon megjelent pénteki írásában tévesnek nevezi az európai alapértékek súlyos magyarországi veszélyeztetettségére vonatkozó állítást.
A magyar néppárti EP-képviselő válaszcikket jelentetett meg az uniós témákkal foglalkozó brüsszeli hírportálon, amelyen március 21-én Guy Verhofstadt fejtette ki a magyar alkotmánymódosítással kapcsolatos - és az azt megelőző napon az EP plenáris ülésén is hangoztatott - elítélő nézeteit.

Verhofstadt szerint Magyarország ellen meg kell indítani az uniós szerződés hetes cikke szerinti eljárást, amit az európai alapértékek súlyos veszélyeztetettsége indokolhat, és ami azzal járhat, hogy az eljárás alá vont tagállam szavazati jogát felfüggesztik az EU-ban.

Schöpflin szerint a liberális politikus - volt belga miniszterelnök - politikai töltetű állításai nem tartalmaznak bizonyítékot. Verhofstadt több vádpontjával az elfogadott alkotmánymódosítás idézeteit állította szembe.

Verhofstadt szerint a módosítás például lehetővé teszi a hajléktalanság kriminalizálását, restriktív módon határozza meg a család fogalmát, szigorú állami ellenőrzést valósít meg az egyházi intézmények fölött, korlátozza a kereskedelmi médiában a politikai hirdetéseket, valamint megnyirbálja az Alkotmánybíróság jogkörét.

Schöpflin ezzel szemben arra a következtetésre jutott, hogy nincs szó támadásról a hajléktalanok ellen, a módosítás nem zárja ki a férfi-nő kapcsolattól eltérő alapú családmodell védelmét, az egyházi intézményeket az állam nem ellenőrzi, hanem támogatja, a kampányszabályozás "aligha" értelmezhető tilalomként, az alkotmánybíróság jogkörének szabályozása pedig - a költségvetési kérdések felülvizsgálhatóságának tilalmát leszámítva - nem tartalmaz korlátozást.

Olvasóink írták

  • 5. pachakuti 2013. április 05. 20:53
    „A cionista oligarchia nem csupán felvásárolta hazánkat, és nem csupán meghatározza a kormány gazdaság- és külpolitikáját, de immár arról is ők döntenek, kik szerepelhetnek az iskolai tantervekben és kik nem, milyen felvonulásokat lehet szervezni és milyeneket nem, kikre emlékezhetünk, és kikre nem, milyen ünnepeket rendezhetünk, és milyeneket nem, kiket lehet kitüntetni és kiket nem. Meghatározzák az állítólag független Magyarországnak, hogy milyen törvényeket hozhat, milyen emléknapokat-éveket tarthat, illetve köteleznek bennünket.. De nekünk ez biztosan jó így.”
  • 4. bánki 2013. április 05. 17:46
    „2. papika56 2013.04.05. 15:25
    A Fideszes ,,csávók" lehet, hogy füllentetenek de mi a <moderálva> köze van ennek hollandnak meg <moderálva> Benditnek ehhez a kis sárfészekhez ?

    Szóval az több mint érdekes amikor Kertész Imre és Konrád György Németországból beszól nekünk.
    Ha jól rémlik ,,mi " csak átadtuk a ,,problémát" a megszálló német ( manapság nevezzük EU-nak ) a ,,hiteles" tartozással rendelkezőket.

    30/70 % FIDESZ/MSZP _ üzlet az üzlet !

    Finom vagyok és nőies - Wallenberget ( Gripen tulajdonos család) és az USA -t kihagytuk a buliból !”
  • 3. papika56 2013. április 05. 15:32
    „Jól látja az EU s képviselő ! Már 4 vezető EUs tag diplomatái ..már feljelentést tettek a Velencei Bíróságon is. meg az EU Bíróságon, minde szavazati jogot vonjanak meg ! és minden eus pénzt zároljanak !!!
    orbán le<moderálva>ja magasan a jogot, a kisembereket ! arrogánsan csak a saját hatalmát építi, betonozza be !Nagyon hasonlít 2 korábbi európai ..már halott vezérhez.....”
  • 2. papika56 2013. április 05. 15:25
    „Ezek a fideszes fiúk ..bármit is hazudoznak össze-vissza ! SENKI nem hisz nekik !”
  • 1. studyfy 2013. április 05. 15:01
    „" az alkotmánybíróság jogkörének szabályozása pedig - a költségvetési kérdések felülvizsgálhatóságának tilalmát leszámítva - nem tartalmaz korlátozást. " Akkor tartalmaz korlátozást vagy nem? Igen, tartalmaz, mint ahogy a tisztelt EP képviselő is elismeri.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hoffmann: új szakértői szerepek a köznevelésben

Lesznek szakértők és tanfelügyelők, a harmadik kör a pedagógus-életpályamodell keretében értékel majd. Tovább olvasom