Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Alkotmányozás - Az államfő nem oszlathat belátása szerint

Az új alkotmány várhatóan nem ad extra jogokat az államfőnek, a koncepció mindenképpen változik: szinte biztosan nem tartalmazza azt a passzust, hogy "súlyos bizalomvesztés miatt előállt alkotmányos-politikai válság" esetén a köztársasági elnök saját belátása szerint feloszlathatja az Országgyűlést - erősítette meg Gulyás Gergely, az új alkotmány normaszövegét készítő háromfős bizottság fideszes tagja a Népszabadságnak.
A csütörtöki lapszámában megjelent cikkben a képviselő azt mondta: "hivatalos döntés természetesen még nincs erről, de mivel az én véleményem az, hogy ennek nem kell szerepelnie az új alkotmányban, és Szájer József ezzel megegyező véleményét is ismerem, nagyon valószínű, hogy nem lesz benne, mivel háromfős az új alaptörvény tervezetét szövegező bizottság". Hozzátette, hogy ezt egy újabb gesztusnak tekintik az ellenzék felé.

Más forrásból a lap úgy értesült: várhatóan a gyermekek után járó plusz szavazati jog sem lesz az új alkotmány, illetve a megalkotandó választójogi sarkalatos törvény része.

Olvasóink írták

  • 2. zoltanszabo 2011. február 24. 13:50
    „A fityesz-- Nemzeti átverés kormánya !!!!!”
  • 1. mazsolaszolo 2011. február 24. 08:47
    „Ez elég nagy gáz lenne, ha megvalósulna, de sebaj. Ez is benne van a szemétmasszában, amit majd úgyis helyre kell tenniük.

    Ha ugyanis az államfő nem oszlathatja fel súlyosan működésképtelen parlamentet, akkor azt csakis önmaga teheti (ami egy zsarnokság esetében nonszensz, mert mindeki ragaszkodik a jó kis zsíros helyéhez az utolsó pillanatig), tehát nem marad más hátra, mint a fegyveres népfelkelés, vagy a mindenkori miniszterelnök halála. Naccerű! :(:(

    Ugye, nem gondolták legmerészebb lázálmukban sem azt, hogy ezt az EU szó nélkül fogja hagyni?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új cigány népismereti könyv a katolikus iskolákban

Egyfajta kéznyújtásnak tekinti a cigányság és a többségi társadalom felé Cigány népismeret című… Tovább olvasom