Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Alkotók és alkotások a 34. Magyar Filmszemlén

Az életműdíjak átadásával és Jancsó Miklós "Kelj fel komám, ne aludjál" című filmjével nyílik meg a 34. Magyar Filmszemle egyhetes programja január 28-án Budapesten, a Millenáris Teátrumban.
Jancsó Miklós
említett, eredetileg "Járkálj csak, halálraítélt" címmel beharangozott filmje az információs vetítésen szerepel, csakúgy, mint Makk Károly "Egy hét Pesten és Budán" című legújabb alkotása, amelyet a filmszemle zárásaként február 4-én mutatnak be.

A szemle versenyprogramjában várhatóan 23 játékfilm szerepel, az információs vetítési programban pedig 13 játékfilm lesz látható.

A kísérleti és kisjátékfilmek közül 21, a nem fikciós filmek közül - az előzsűri válogatása alapján - 37 művet mutatnak be.

Utóbbi két kategóriában további 33 alkotás szerepel az információs programban, emellett 15 alkotás látható a kiemelt információs vetítéseken.

A játékfilmek versenyében többek között olyan ismert alkotók szerepelnek legújabb műveikkel, mint András Ferenc (A Szent Lőrinc folyó lazacai), Gothár Péter (Magyar szépség), Kardos Sándor és Szabó Illés (Telitalálat), Sas Tamás (Szerelemtől sújtva), Szomjas György (Vagabond) és Tóth Tamás (Rinaldó).

További filmekkel jelentkeztek olyan fiatal alkotók, akiknek első filmjeit már megismerhette a közönség, így például Dyga Zsombor (Tesó), Fonyó Gergely (Na végre, itt a nyár), Hajdú Szabolcs (Tamara), valamint Schilling Árpád-Török Ferenc-Bodó Viktor-Pálfi György-Mundruczó Kornél (Jött egy busz...).

Ebben a szekcióban számos, első filmes rendező alkotása is helyet kapott, köztük Bereczki Csaba (Bolondok éneke), Fazekas Csaba (Boldog születésnapot!), Kálmánczhelyi Zoltán-Végh Zsolt (Libiomfi), Meskó Zsolt (Szentiván napja), Szilágyi Andor (A rózsa énekei) és Fliegauf Benedek (Rengeteg) filmje.

Az életműdíjak kitüntetettjeit előreláthatólag január 23-án, sajtótájékoztatón hozzák nyilvánosságra.

A 34. Magyar Filmszemle hivatalos díjait a február 4-i zárónapon, díjkiosztó ünnepségen adják át.

(MTI)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A munkáltató fizeti a szemüveget

Kevés munkáltató van tisztában azzal, hogy milyen kötelezettségei vannak a képernyő előtt ülő… Tovább olvasom