Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Államháztartási hiány: Portugália és hazánk áll leghátul

Az Unió tagországai sorra nyilvánosságra hozzák a 2005-ről szóló gazdasági-pénzügyi becsléseket. Készít ilyeneket az Európai Bizottság is, amelyekből az derül ki, hogy az államháztartási hiányt tekintve Portugália és Magyarország áll a legrosszabbul.
A 25 uniós tagállamból tíznek van a GDP 3 százalékánál nagyobb államháztartási hiánya, vagyis csak 15 uniós tagállam költségvetési deficitje van a maastrichti szerződésben kötelezően megállapított szint alatt. De ez utóbbi csoportban is csak négy igazi ország van, Belgium, Dánia, Észtország és Finnország, ahol pozitív a költségvetés mérlege.

A 2005-ös negatív rekordért nagy verseny van Portugália és Magyarország között. Az Európai Bizottság becslése szerint mindkét országban 6 százalék körüli lesz a hiány, persze nagyon nem mindegy, hogy egy országban már az eurót használják, vagy csak készülnek a bevezetésére.

Tavaly Görögország 6,6 százalékos deficitet produkált eurózóna-tagként. De az igazi fejfájást az eurózóna nagy gazdaságai okozzák a brüsszeli bizottságnak: a 4 százalékos német hiány, vagy az ennél valamivel alacsonyabb, de emelkedő tendenciát mutató francia deficit. Európa igazi beteg embere most Itália, ahol 5 százalék felé araszol - de stabilan - a hiány a bizottsági becslések szerint.

És ami igazán aggasztó: ezekben a nagy gazdaságokban alacsony a növekedés, és magas a munkanélküliség. Közben az e téren eddig viszonylag jól produkáló, és az eurót egyelőre elutasító Nagy-Britannia költségvetése is elszállt, London deficiteljárásra számíthat. A költségvetés kordában tartása nehéz, de nem megoldhatatlan feladat; a fő akadály, hogy az intézkedések megszorításokkal járnak, amelyektől a politika rendszerint nem remélhet választási sikert.

(Krónika hírszolgálat)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lazítás házilag

Sokan úgy gondolják, a szépségápolás a különböző szalonokban, wellness központokban képzelhető csak… Tovább olvasom