Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 14°C Még több cikk.

Államtitkár: kevesebben válnak, többen házasodnak, több gyereket vállalnak

Csökken a válások, növekszik a házasságkötések száma, és a párok egyre több gyereket vállalnak - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb demográfiai adatait ismertetve szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az államtitkár elmondta: az év első négy hónapjában 8,1 százalékkal nőtt a házasságkötések száma, ötszázzal több házasságot kötöttek idén január és április között, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Hozzátette: 2,9 százalékkal, nyolcszázzal több gyermek is született, mint tavaly ugyanekkor.

Arról is beszélt, hogy a válások száma 1990 és 2007 között drasztikusan nőtt, ám ez a negatív tendencia már megfordult. 2011-ben 2,3 százalékkal volt kevesebb válás, mint egy évvel korábban, 2012-ban további 6,4 százalékkal, 2013-ban pedig még 8 százalékkal csökkent a válások száma.

A fiatalok meghallották a kormány üzenetét, azt hogy "érdemes házasságot kötni, érdemes családot alapítani, családban élni" - fogalmazott. A házasság érték, olyan lelki és gazdasági közösség, amely stabil alapot jelent a gyermekvállaláshoz, a családalapításhoz - fűzte hozzá.

Novák Katalin a Deák Ferenc téri evangélikus templom előtt, egy esküvő kezdetével egy időben tartotta a sajtótájékoztatót, és a házasulandó párnak gyerekcipőt ajándékozott.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy ma Magyarországon a párok 81 százaléka él házasságban, és 2011 óta folyamatosan növekszik a házasságkötések száma. Jelezte: ez 2011-ben 0,9, 2012-ben 1, 2013-ban pedig 2 százalékos növekedést jelentett az előző évi adatokhoz képest.

Kitért arra is, hogy a KSH adatai szerint a terhességmegszakítások száma 10 százalékkal csökkent, ami 1300 kisbaba megszületését jelenti.

Az államtitkár felidézte az Orbán-kormány elmúlt négy évben a családok megerősítéséért tett több lépését, ezek között az anyasági támogatások rendszerének reformját, a diplomás gyed és a családi adókedvezmények bevezetését; ez utóbbi 1,1 millió család helyzetén javított. Hozzáfűzte: ez átlagosan, éves szinten 200 ezer forint pluszjövedelmet jelentett a családoknak.

A családügyi államtitkár azt hangoztatta, hogy a családok továbbra is nagyon fontosak a kormánynak, ezért a következő négy évben mindent meg fognak tenni a megsegítésükért.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megöltek egy nőt Bicskén

Őrizetbe vettek egy 58 éves bicskei férfit, aki a gyanú szerint péntek este - feltehetően késsel - megölte élettársát. Tovább olvasom