Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Állon lőttek egy utcán várakozó roma férfit

A középkorú roma férfi azt mondta: a támadó fiatalember ordítani és durván káromkodni kezdett, hogy miért nézi őt.
Riasztófegyverrel állon lőttek egy utcán várakozó roma férfit Nagykanizsán - adta közre szerdán a Zalai Hírlap a Roma Sajtóközpont értesülését.

A beszámoló szerint a sértett, B. Zoltán egy nagykanizsai középület előtt, az utcán édesanyjára várt még június 7-én, vasárnap délután. Elmondása alapján egy fiatal, fekete bakancsos, fekete ruhás, fekete baseball sapkás férfi jött felé, aki furcsán bámult rá.

"Bevallom, nagyon sötét bőrű cigányember vagyok, lehet, hogy ezért bámult, én csak ösztönösen visszanéztem, de ez elég volt neki, hogy belém kössön és támadjon" - idézte a lap a sértettet.

A középkorú roma férfi azt mondta: a fiatalember ordítani és durván káromkodni kezdett, hogy miért nézi őt. Ezután hirtelen az oldalán viselt valamilyen tartóból elővett egy fegyvert, azzal a mozdulattal fel is húzta, és rászegezte.

A sértett elmondása szerint a fegyver után nyúlt, hogy elvegye a támadótól, aki azonban azonnal elsütötte azt. A lövés az állán érte, nagyjából százforintos nagyságú sebet okozva.

A támadó elfutott, a meglőtt férfihez rendőrt hívtak, majd kórházba szállították.

A történtekkel kapcsolatban Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-nek annyit mondott: valóban történt olyan eset, amikor egy férfi egy másikat az utcán riasztófegyverrel meglőtt. Nincs arról adatuk, hogy a meglőtt ember roma vagy sem.

Hozzátette: a nagykanizsai rendőrök súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoznak az ügyben.

Olvasóink írták

58 hozzászólás
  • 58. 980815 2009. augusztus 09. 18:21
    „Szegény cigó testvéred Flexi.Meglátogattad már a tesódat,köcsög?Nyáron,fekete ruhába,bakkancsba,baseball sapkába,és az oldalán viselt "valamilyen tartóból"elővett pisztoly,ez egy kicsit SÁNTA történet.Ez a szegény igazat mondó roma fiatal ember,nem érdemelte meg.Biztos a retkes cigó elakarta lopni a GÁRDISTA fegyverét,de az jogos önvédelmi helyzetben,állon lőtte Flexi buckalakó tesóját.Ez történhetett szerintem.”
  • 57. BabócsaiEugénia 2009. június 22. 19:27
    „Robin Hood jobban célzott volna! :D”
  • 56. lacipapa68 2009. június 18. 01:43
    „Bocsánat:az "eredeti" sorendről beszéltem.”
  • 55. flexsnake 2009. június 18. 01:41
    „aztán majd nézünk hogy megint gárdista volt, így a ruházat alapján még az is lehet. Ez is mind annak köszönhető hogy a barnaingesek játsszák a fejüket. Kin csapódik le? A hétköznapi embereken. Miért vannak egyre brutálisabb esetek? Mert azt szajkózzák hogy a csoportos bűn létezik, az eredendő.... Persze, mindenki állatnak születik, csak viselkedni kéne végre. Teccik érteni?”
  • 54. lacipapa68 2009. június 18. 01:39
    „<moderálva>”
  • 53. Nauzikaa 2009. június 17. 21:20
    „51. flexsnake 2009.06.17. 19:04
    Igazad van flexi;)”
  • 52. magyarok 2009. június 17. 20:07
    „Nácik sittre veletek!”
  • 51. flexsnake 2009. június 17. 19:04
    „Szánalmas azon vitatkozni hogy a verekedős eset durvább vagy ez. Azon is szánalmas hogy az elkövető vagy a sértett roma. Nem teljesen mindegy? Aki nem tud viselkedni azt el kell zárni. Ilyen egyszerű. Nem válogatni kell hanem egységesen fellépni a bűnözés ellen. A büntethetőségi korhatár legyen 8év.”
  • 50. comet 2009. június 17. 18:12
    „jó lenne ha már végre a rendőrség tartana rendet, hiszen ez lenne a dolguk. Amíg a háttérből pislognak, addig igen csak elszabadulhat a pokol.
    A cigánybűnözés nagysága és sajátsága miatt a rendőrségtől különös felkészülést igényelne a visszaszorításáért folytatott küzdelem. Az eredményesség méréséhez szükségük lenne statisztikákra is. Mivel hivatalosan jelenleg nincs cigánybűnözés meg cigány probléma, nem is lehet hatásosan felkészülni ellene. Nagyfejű politikusainknak vajon mennyi idő kell hogy rájöjjenek, hogy a jelenlegi helyzetet ők generálták? Nem szegregáció kell, hanem rend, a beilleszkedett cigányság érdekében is.”
  • 49. rolee 2009. június 17. 17:59
    „<moderálva>”
  • 48. Zejko 2009. június 17. 17:33
    „En Dublinban eltem de voltam Belfastban is az biztos hogy ott eleg vadak az irek a cigany koldusokat meg Dublinban is utottek meg lekopdostek oket egy kicsit meg sajnaltam is oket.Hat igen erossen ugy gondoljak hogy Irorszag az Ireke de az angolokat mindennel jobban utaljak ebben biztos vagyok mert munkatarsaim ugy beszeltek az angolokrol mint ha nem is emberek lennenek eleg durva.Osztalytarsad?nem tudom Balaton kozeli gyerek vagyok :)”
  • 47. cselac 2009. június 17. 17:27
    „Zejko: erről azért annyit, hogy volt kint egy osztálytársam Belfastban (asszem te is, vagy tévedek?) és ő mesélte, hogy ha este 6 után nem szürke csuklyás melegítőben lófrálsz az utcán, tuti, hogy nem úszod meg 2-3 pofon nélkül. Pedig ő nem is cigány...ők úgy gondolják, Írország az íreké...”
  • 46. Zejko 2009. június 17. 17:21
    „Most volt a tv ben hogy Belfastban a roman ciganyok ellen egyre tobb az eroszakos cselekmeny.Pedig aztan ott is elnek lengyelektol kezdve litvan meg meg kitudja honnan emberek meg is a ciganyokat speciztek ki vajon miert?”
  • 45. Zejko 2009. június 17. 17:19
    „Azert nem jon mart be ez a szegeny romakat mindig bantjak a rasszista magyarok mert mart nincs kinek eladni mindenki tapasztalta mar hogy valojaban milyenek mar mint a tobbseguk ezert sul el visszafele az ilyen szegeny romak szoveg.Fantom kepet mart nem tudna csinaltatni a rendorseg arra bizonyara nem emlekszik csak hogy fekete bakancs ruha meg sapka.Szitkozodott de nem mondta hogy bud....cigany igy nem tudhatjuk hogy rasszista inditek volt e.”
  • 44. beraritka 2009. június 17. 16:45
    „A "nagy fiú", aki riasztópisztollyal szaladgál az utcán, vajon mért szaladt el??? Ha egy ilyen pszichopata állat kezébe éles fegyver kerül, és az is bántja, ha ránéznek, akkor sztem annak elmén a helye.
    Mellesleg már egyre több, álítólagosan magát MAGYARNAK nevező állat szaladgál szabadlábon...."Magyarország a magyaroké?!?"”
  • 43. Rexcsek 2009. június 17. 16:42
    „38.-nak

    Azt tettem volna, ha nem az esettől 15 méterre lakok és kell otthagynom a kocsit éjszakára.De így nem akartam megkockáztatni, hogy valamelyik éjjel kiszúrják a gumikat vagy feltörjék a verdát.Komolyan veszek egy Hummert és legközelebb átgázolok rajtuk!”
  • 42. bambinaXX 2009. június 17. 16:19
    „41. joy! :D :D :D”
  • 41. joy 2009. június 17. 16:11
    „"..A történtekkel kapcsolatban Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-nek annyit mondott: valóban történt olyan eset, amikor egy férfi egy másikat az utcán riasztófegyverrel meglőtt. Nincs arról adatuk, hogy a meglőtt ember roma vagy sem..."

    Tisztelt rendőrelftásúr!
    Ne nézze már hülyének a Magyar Állampolgárt, akinek adójából él ön!
    Ha újságíró kérdezi, vagy adjon tisztességes választ, vagy ne szólaljon meg!
    Ha a vizsgálatot megindították, biztos infójuk KELL legyen a sértettről, annak bőrszínéről-nemzetiségéről is!
    Ha nem szándékoznak identitására vonatkozó adatot kiadni, mondják azt, "nem adnak róla személyi információt", oszt jól van!
    De ne hazudjanak!
    Pénzünkért tisztességes tájékoztatást követelünk!”
  • 40. bambinaXX 2009. június 17. 15:55
    „érdekes a cikk: "bevallom, nagyon sötét bőrű cigányember vagyok" ....
    a rendőrségnek meg nincs tudomása, h cigány volt e a sértett.. :D”
  • 39. tahoszegedi 2009. június 17. 15:48
    „<moderálva>”
58 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vihar a Dunántúlon - 8000 fogyasztó maradt áram nélkül

Helyenként barack nagyságú jég esett, nagy pusztítást végzett a kultúrnövényekben. Tovább olvasom