Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Almássy szomorúnak tartja, hogy kizárták az MDF-ből

Almássy Kornél nem érti, miért volt sürgős kizárni őt az MDF-ből - mondta csütörtökön a Független Hírügynökségnek a politikus. A független képviselő szomorúnak és példátlannak tartja, hogy nyílt szavazáson döntöttek eltávolításáról.
A szerdai rendkívüli választmányon az összes küldött 40 százaléka szavazott a kizárása mellett, míg szerinte sokan a távolmaradásukkal "szavaztak" - tette hozzá.

Almássy Kornélt és Vas Jánost az MDF szerdai rendkívüli választmányi ülésén zárták ki a pártból. Almássy szerint a vidéki küldöttek csak előző éjszaka kaptak meghívást az ülésre, így sokaknak már nem volt lehetőségük a fővárosba utazni. A képviselő úgy véli, hogy az MDF tagok többségének elege van a kialakult helyzetből, egyben kifogásolta, hogy a pártvezetés semmilyen önkritikát sem gyakorolt a szerdai ülésen.

Almássy Kornél az Ifjúsági Demokrata Fórumot - amelynek alelnöke - kívánja független honatyaként képviselni. Politikai feladatának a mihamarabbi kormányváltást tekinti. A politikus szerint korai arról beszélni, hogy fél év múlva - amelyet független képviselőként kell eltöltenie - belép-e bármely párt frakciójába.

Almássy Kornélt szeptember végén zárták ki az MDF parlamenti frakciójából, miután visszalépett a párt elnökjelöltségétől. Dávid Ibolyát szeptember 27-én - egyetlen jelöltként - a küldöttek több mint kétharmadának szavazatával választották ismét az MDF elnökévé.

Olvasóink írták

  • 1. homer 2008. október 30. 15:33
    „A helyében, én inkább örülnék...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Huszonnégy sérült két buszbalesetben

Szinte egy időben történt két súlyos buszbaleset csütörtökön reggel. Fejér és Komárom-Esztergom… Tovább olvasom