Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

Álőstermelőkre csaptak le a hatóságok Újfehértón

Az akció keretében a Nébih munkatársai elrendelték 316 ezer 800 kilogramm burgonya és 1875 kilogramm vöröshagyma megsemmisítését és zárolását.
Álőstermelőkre csaptak le a hatóságok a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón, "a zöldségmaffia három telephelyén" - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatóságának és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), valamint a NAV megyei adóigazgatóságának munkatársai Budai Gyulának, a VM parlamenti államtitkárának koordinálásával hajtották végre az ellenőrzéssorozatot szerdán.

A razzián az érintett hatóságok információk birtokába jutottak arról, hogy Újfehértón a nagybani piacon őstermelőként árusító személyek Lengyelországból származó burgonya- és hagymaszállítmányokat magyar áruként próbálnak értékesíteni a piacokon.

Az akció keretében a Nébih munkatársai elrendelték 316 ezer 800 kilogramm burgonya és 1875 kilogramm vöröshagyma megsemmisítését és zárolását. További 88 ezer 600 kilogramm burgonyát és 15 ezer 700 kilogramm vöröshagymát jelölési hiba miatt vettek zár alá. A Nébih várhatóan összesen mintegy 42,3 millió forint bírságot szab ki.

A NAV Bevetési Főigazgatósága a helyszínen 60 liter gázolajat is lefoglalt, mert az eredetét az ellenőrzött személyek nem tudták hitelt érdemlően igazolni. A várható jövedéki bírság összege 150 ezer forint.

A helyszínen az adórevizorok összesen tizenkilenc ellenőrzést végeztek, hat esetben foglalkoztatási, hét esetben pedig árueredet-vizsgálatot végeztek. Az ellenőrzések feldolgozását most végzik - tartalmazza a közlemény.

Olvasóink írták

  • 6. Emberségetavilágnak 2012. december 02. 15:07
    „5.
    Nem.
    Azokkal dúcolják alá.”
  • 5. varadipal 2012. december 02. 14:15
    „A Nébih árfelhajtó szerepe. 400 tonna krumplival lehetett volna 80 Ft-os kilós árat elérni néhány piacon, most ezért 140 Ft. Még akkor is többet ért volna a cucc a megsemmisítésnél, ha takarmányként a disznók elé vetik ilyen takarmány árak mellett.Aki a megsemmisítést elrendelte, minőségvizsgálat helyett, azt meg le kellene csukni.Mindenhol hülyékkel töltik fel a döntéshozói állásokat?”
  • 4. Emberségetavilágnak 2012. december 02. 08:35
    „"a helyszínen 60 liter gázolajat is lefoglalt, mert az eredetét az ellenőrzött személyek nem tudták hitelt érdemlően igazolni."
    Tuti, a gázolajnak látszó gázolajat árusító személyek nem kuwaiti bennszülött olajbányászok voltak
    Az is vitathatatlan, hogy ősi módszert alkalmazva került a birtokukba, nem tombolán nyerték, de nem is a csomagküldő szolgálattól rendelték.
    Az a megoldás, ha felírják a kamion rendszámát. Mint származási helyet.”
  • 3. klj-54 2012. december 01. 18:18
    „Elmebeteg aki az ehető terményt megsemmisíti!
    Adolf Hitlerék is különbek voltak ezektől!”
  • 2. 6664 2012. december 01. 05:12
    „Miért kell megsemmisíteni? Nincs elég rászoruló, akinek oda lehetne adni így Karácsony környékén??”
  • 1. pisztolyos 2012. november 30. 18:43
    „Az akciót magát helyeslem ,végre nem szerencsétlen öregasszonyokat <moderálva>egetnek. Csak azt nem értem mért nem lehetett ezt a rászorulóknak adni, és most ne hivatkozzon senki az ismeretlen eredetre. Tele van velük az összes nagy áruház.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aknavetőgránátot találtak Budapesten

A második világháborús, 120 milliméteres magyar gránátot a budafok-hárosi vasútállomásnál találták. Tovább olvasom