Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Általános iskolásnak is adtak el kábítószert

Kábítószerrel kereskedő társaság tagjait fogták el a rendőrök a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsóvadászon és Szikszón, a gyanúsítottak egy alsóvadászi általános iskolásnak is adtak el a bódító szerből – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
Gaskó Bertalan tájékoztatása szerint az encsi rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt hét ember ellen indított eljárást.

Az alsóvadászi általános iskolából február 10-én érkezett bejelentés arról, hogy egy tanuló erősen bódult állapotban van. A kiérkező nyomozók megállapították, hogy a gyermek kábító hatású anyagot fogyasztott, amelyet egy helyi lakostól vásárolt – közölte Gaskó Bertalan.

A rendőrök azt is kiderítették, hogy mások is vásároltak az illetőtől, illetve hat társától, akiknél a házkutatások során kábítószergyanús növényi származékokat és tablettákat foglaltak le a nyomozók.

A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható alsóvadászi és szikszói lakosokat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, az ügyben másik két nő - az eljárás további szakaszában - szabadlábon védekezhet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Partnerséget ajánl a kormány a cigányságnak

A magyarországi cigányság kérdésében súlyos félreértések vannak - mondta Balog Zoltán, az emberi… Tovább olvasom