Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 21°C | 33°C Még több cikk.

Általánosnak tartják a londoni elemzők a kormányprogramot

Londoni feltörekvő piaci elemzők az új kormány programjából azt emelték ki, hogy abban nem szerepel a 2010-es eurócsatlakozási céldátum, és ebből azt a következtetést vonták le, hogy a kormány új, későbbi céldátumot fog bejelenteni.
Az elemzések egyöntetűen megemlítik, hogy a programból hiányoznak a számszerű költségvetési tervek. A JP Morgan szerint a beterjesztett program a következő négy év reformterveinek "általános útmutatója", amely nem részletezi, hogy az államháztartási hiány miképp fog 2008-ig a GDP-érték 3 százalékára csökkenni, a cég által az idei évre várt "több mint 8" százalékról. A program mindazonáltal említést tesz arról, hogy a tervezett deficitcsökkentés zömmel a korábban már jóváhagyott adócsökkentések feladásából ered majd, áll az elemzésben.

A JP Morgan londoni elemzői szerint az, hogy a kormányprogram 2007-2008-ra a gazdasági növekedés 3-4 százalékra csökkenésével számol, illeszkedik egy olyan "mérsékelt", 350-400 milliárd forintos költségvetési szigorító csomaghoz, amelyet a sajtó is rebesget.

A beterjesztett kormányprogram ugyanakkor nem tartalmaz eurócsatlakozási céldátumot, csak azt írja, hogy az euró meghonosítása a gazdasági fejlődés eszköze, és nem a gazdaságpolitika célja, áll a jelentésben. Ebből a JP Morgan elemzői arra következtetnek, hogy a kormány be fogja jelenteni a (2010-es) céldátum halasztását, ami a szerdai londoni elemzés szerint szükséges is a középtávú reformtervek hitelességének erősítéséhez.

A Goldman Sachs befektetési csoport londoni részlegének szerdai kommentárja szerint is a kormányprogram "meglehetősen általános", és nincsenek benne "nagy meglepetések". A cég szerint továbbra is kérdéses, hogy a "tűzoltó jellegű bevételnövelő lépések" után a kormány miként tudja majd csökkenteni a kiadásokat. A "kisebb és hatékonyabb állam" megteremtése "az elmúlt négy évben is folyamatosan téma volt, nem sok eredménnyel", áll a Goldman Sachs kommentárjában.

Az elemzés szerint az, hogy a programban kifejezett említés történik a politikai ciklus második felére várt bérnövekedésről és adócsökkentésről, a későbbi költségvetési lazítás komoly kockázatára utal. A Goldman Sachs is kiemeli, hogy a programban nem szerepel az euró 2010-es bevezetése, csak az, hogy a kormányzati időszak közepére teljesülnek az euróövezeti csatlakozás feltételei. (MTI)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ígéretesen játszott a magyar válogatott Anglia ellen

A magyar labdarúgó-válogatott Manchesterben Anglia vendége volt, és 3–1-re kikapott. Tovább olvasom