Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Aluljáró: egy hét alatt sok kérdés

Folytatás az 1. oldalról.

Az aluljáróban nem boszorkányság közlekedni, érdemes azonban már jó időben a jó sávba sorolni, mert a forgalom miatt ez a dugóban nem egyszerű. A Szent István úton viszont (a jobb oldalon) egy sávot lezártak útjavítás miatt, ezért ott ezt most képtelenség megtenni. Szintén a tapasztalat mondatja velünk, hogy aki Nádorváros felől érkezik, s mondjuk Révfaluba tart, annak érdemes mégiscsak balra és nem jobbra kanyarodnia az aluljáróból kijövet, az Árkád előtti építkezések miatt ugyanis akkora dugóba keveredik – főképp délután –, hogy ami időt nyer a Baross híd kihagyásával, annak többszörösét elveszíti.
Az útra felfestett nyilak most még néhol megtévesztők: szintén az Árkád előtti körforgalomnál, a Szent István úthoz érve az egyik, mostanra már eléggé kopott, de még látható nyíl azt mutatja, hogy balra kell sorolni. A frissebb viszont azt, hogy jobbra. Óvatosan kell sávokat is váltani – ezt említették a közlekedési szakemberek a legnagyobb veszélynek, szerencsére eddig balesetet onnan nem jeleztek: tudtuk meg a rendőrség sajtóreferensétől. A virágokkal kapcsolatban is érkezett panasz: mi azt láttuk, hogy a palántákat locsolják, de kétségkívül még nem erősödtek meg.
A lámpákkal kapcsolatban érkezett a legtöbb észrevétel. Az illetékes városépítési irodán azt a választ kaptuk: jelenleg kvázi próbaüzemét tartja az új aluljáró, ezeket az észrevételeket pedig kivizsgálják a szakemberek, s ha szükséges, korrigálják. „Egyetlen feltétele van ennek, hogy forgalomtechnikai előírást ne sértsünk meg ezzel sem ott, sem máshol.” Megvizsgálják annak lehetőségét is, hogy kell-e, lehet-e az új közlekedési rendben eligazodást nyújtó térképet kiadni, illetve hogy a gyalogok számára miként lehet megkönnyíteni a közlekedést. Azt azért hozzátették: „Volt, aki azt jelezte, kellemesen csalódott, hogy milyen könnyű az aluljárónál a közlekedés, más – s ez is igaz – azért szólt, hogy nem találja a gyalogosoknak, kerékpárosoknak kijelölt sávot. Meg kell tanulni még közlekedni az aluljáróban” – mondta Helyes Péter beruházási és városüzemeltetési csoportvezető. Azt még hozzátette: várják ők is az észrevételeket, amelyeket még a „próbaüzem” idején kivizsgálnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dudás jó formában

labdarúgás

Dudás Ádám, a Győri ETO U17-es válogatott középpályása tíznapos teszten… Tovább olvasom