Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 28°C Még több cikk.

Ámokfutó cigicsempész a Nyírségben

Szinte nem telik el nap a Nyírbátori Határőr Igazgatóság illetékességi területén anélkül, hogy egy-két cigarettaszállítmány ne akadna fenn az ellenőrzéseken. A minap egy 40.000 doboznyi, 22 millió forintot érő szállítmányt csíptek el a határőrök Tunyogmatolcsnál – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Nyírbátori Határőr Igazgatóságtól.

A Beregsurányi Bűnügyi és Felderítő Szolgálat egyik munkatársának feltűnt egy - a településen áthaladó négy autóból álló – konvoj. A gépjárművek ismerősek voltak neki, hiszen azok más ügyek kapcsán már a nyomozók látóterébe kerültek. Ezzel egy időben egy mikrobusz is érkezett, amely a konvojjal megegyező irányba haladt. A határőr nyomban jelentette ezt a kirendeltségre, így percek leforgása alatt tudták mozgósítani a szükséges erőket.

Közben a konvoj elhaladt Győrtelek irányába, ahol már a Kölcse Határrendészeti Kirendeltség és a Szatmár Határvadász Század munkatársai várták őket. A mikrobusz vezetője megpróbálta kikerülni a határőröket, ezért mikor társai jelezték neki az ellenőrzést, megfordult és ellenkező irányba haladva próbált egérutat nyerni. Csakhogy a háta mögött is voltak határőrök, akik tüstént a nyomába eredtek és mivel a felszólításra nem volt hajlandó megállani, üldözőbe vették. A cigarettacsempész Szamoskér felé vette útját, de időközben ezt az utat is lezárták a határőrök, így egyenesen beléjük futott.

A 22 millió forintnyi ukrán zárjegyes cigarettát és a személyt átadták kollégáink a Nyíregyházi Fővámhivatal munkatársainak a további eljárás lefolytatására.

Emellett csekélységnek tűnhet, hogy emberünknek még egy közlekedési szabálysértés miatt is felelnie kell, hiszen érvényes vezetői engedély nélkül követte el ámokfutását.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2007. augusztus 11.

Gy. Mészáros Ágnes
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Babavárás és természet

Jeles és ismert személyiségeket kérdezünk sorozatunkban arról, milyen programot választanak maguknak… Tovább olvasom