Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Anarchisták zavarták meg a szkinhedeket a Hősök terén

Rendben befejeződött a "Becsület Napjára" bejelentett demonstráció a Hősök terén szombaton délután. A több órás eseményt, amin 1500-nál is többen vettek részt anarchisták igyekeztek megzavarni, de őket rendőrök igazoltatták majd elkísérték.
A demonstráció délután kettő órakor kezdődött a Hősök terén: több mint 1500, főként fekete ruhába öltözött fiatal vonult be rendezett sorokban dobszóra a tér kordonnal lekerített részére. Ott szintén alakzatban álltak fel, majd a Szózat elhangzása után az első szónok közölte, hogy ez egy katonai jellegű rendezvény és magyarul, majd angolul is elhangzottak a demonstráció alatt betartandó szabályok.

A körülbelül kétórás rendezvényen több szónok - köztük németek - is megemlékeztek a "Becsület Napjáról", minden beszéd magyarul és angolul is elhangzott. A rendezvény szervezőinél számos árpádsávos zászlót lehetett látni, az "Ismeretlen katona sírja" előtt pedig egy koszorút helyeztek el.

A Szépművészeti Múzeum előtt mintegy háromszáz ember, főként fiatal gyülekezett. Amikor a szkinhedek belekezdtek a magyar himnuszba, az ellentüntetők tarkóra tett kézzel "néma áldozatként" tiltakoztak "a terrorimádók fekete egyenruhába bújt mai gyermekei" ellen. Később pedig a tér másik felén jelent meg anarchist fiatalok, akiket a rendőrök igazoltattak, megmotoztak, majd a helyszínről elkísértek.

Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a rendezvényen rendőri beavatkozásra nem volt szükség. A korábban már feloszlatott Vér és Becsület elnevezésű szervezet minden évben megemlékezik 1945. február 11-ről, amikor magyar és német katonák Budapest ostromának a végén szovjet csapatok gyűrűjében kitörtek a Budai Várból.

Olvasóink írták

  • 2. homer 2008. február 09. 22:45
    „Miért is "nácicsürhe" dolog megemlékezni erről a napról?
    Sztem a magyar törénelem egy olyan eseménye amelyről ha hivatalos megemlékezést tartanának, a "nácicsűrhe" is otthon maradna!”
  • 1. Tatár Antal 2008. február 09. 20:30
    „ezeket a férgeket csak a polgárok hallgattathatják el, nem a törvények..., nem szeretem az erőszakot, de a náci csürhe nem ért másból... legközelebb többen leszünk...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötmilliós nyomravezetői díj a molotov-koktélos támadókért

Ötmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrség annak, aki segít a molotov-koktélos… Tovább olvasom