Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

Andrew Vajna: Más harcolni a szabadságért, mint örökölni azt

Ahol egykor tank áll, ott filmcsillagok vonultak be a a budapesti Corvin Moziba, a Szabadság, szerelem című magyar filmalkotás díszbemutatójára. A fil producere a magyarországi születésű Andrew Vajna.
Jelenet a filmből

- Nekem egy nagyon érdekes és nagyon pozitív élmény volt az egész mű, érdekes módon a film vastapsot kapott a végén, és ami nekem nagyon fontos volt, hogy a helyett, hogy a színészeket hívtuk volna a vászon elé, megkértük a nézőket, hogy egy perc csendet tartsanak a forradalom tiszteletére. És ezt mindenki szó nélkül megcsinálta, s ez még magasabbra emelte az eseményt. De ami nekem nagyon érdekes volt az egészben, hogy nagyon sokan jöttek oda hozzám, és nem azt mondták, hogy gratulálok, vagy milyen jó volt a film, hanem azt mondták, hogy köszönöm, hogy megcsináltad - nyilatkozta Andrew Vajna a film díszbemutatója után.

Andrew Vajna
- 1956 a mostani magyar felnőtt emberek emlékezetében elhalványult, a fiatalok emlékezetébe pedig be se került szinte. Ez a film a közönség, a fiatalok felé nyit, és ezt nagyon dicséretére mondom.

- A célom is ez volt. Szerintem ez a magyar történelemnek egyik legfontosabb pillanata, nem csak a magyar, talán Európa történelmét is nagyon befolyásolta. Azt szerettem volna elérni, hogy a magyar fiatalság erre büszke legyen, hogy lehet, hogy Magyarország elvesztette a forradalmat, de mégis valahogy megállta a helyét a világban. Azért ez a párhuzam a vízilabda és a forradalom között. Azt szerettem volna, hogy a fiatalság érzelmileg tudja átélni ezt a forradalmat. Valahogy érezzék azt, hogy azok a srácok az utcán ugyanolyan 18, 16, 20 évesek voltak, mint ők ma. És ilyen szituációkkal volta körülvéve, amiben választani kellett, amivel küzdeni kellett. Ez egy nagyon különleges lehetőség arra, hogy ezt visszaadjuk a nézőknek egy érzelmi formában.

- Háború volt, s nem egy kis csetepaté 56 októberében. A szovjetek komoly tüzérséggel vonultak fel és szétlőtték a várost...

- A filmben van egy részlet, ahol a csapat televízión látja az eredeti dokumentumfilmet 56-ról Magyarországon. Sokan vádoltak az elején, amikor még fogalmuk sem volt az embereknek, hogy ez a film milyen lesz, hogy fog kinézni, hogy persze egy hollywoodi, hősös "hogyhivjákot" próbálok csinálni, és direkt azért tettem bele ezt a jelenetet, hogy lássák, hogy a való Budapest sokkal rosszabbul nézett ki, mint akármi, mint amit én próbáltam előállítani a filmben.

- Azt hiszem, hogy ebben a híradórészletben hangzott el, hogy a szovjetek 1945 óta ekkora katonai erőt sehol nem vetettek be, mint Budapesten...

- Nemcsak a szovjetek. Hitlernek volt 2000 tankja, amivel egész Európát legyőzte. A szovjetek pedig Magyarországra küldtek 2000 tankot.

- Érdekes, a filmnek kettős vonulata van. A korábbi eseményeket majdnem történelmi pontossággal rekonstruálja és ebbe van beépítve egy szép romantikus szerelmi szál.

- A karaktereken keresztül kell megismerni ezt a történetet. Tehát az nagyon fontos, hogy a néző a karakterrel tudjon azonosulni. És hogy a karakterek érzelmein és problémáin keresztül ismerje meg a történetet, és döntsön a történet javarészéről. Ami érdekes nekem ebben a történetben, és talán ez teszi érzelmileg tartalmassá a nézőknek, hogy ezek egyszerű emberek, nem hősök voltak. Nem úgy kezdték, hogy hősök akarnak lenni, hanem mindennapi emberek voltak, akik olyan körülmények közé kerültek, hogy választaniuk kellett, s a választás hősies választás volt. Az egész filmben megpróbáltam bemutatni, hogy tulajdonképpen ez a forradalom szétszakította valahogy a magyar népet. Ezzel a filmmel én valahogy próbáltam összetenni, hogy mégis az az olimpiai győzelem, ami összetartja Magyarországot.

- Mondják is a pólósok, az öregek.

- Igen, az öregek, nagyon érdekes volt, mert odajöttek hozzám, és mondták, hogy amikor látták az utolsó percet a dobogón, azt a jelenetet, akkor úgy érezték, hogy tényleg ott voltak újra 56-ban, érzelmileg teljesen elgyengültek azon, hogy mennyire igazian és eredetien próbáltuk elkészíteni ezt a jelenetet.

- Szinte már nem merünk dicsérni egy filmet azért, mert hatásos és vonzó. 56-ról is eddig mindig olyan filmek készültek, amelyek nem merték megmutatni a bátorságot, a hősiességet, a szenvedélyt, a szerelmet. És íme, itt egy film, amelyik ezt elénk tárja. Mit gondol, mekkora sikere lesz ennek a filmnek itthon, meg a nagyvilágban?

- Sajnos nem vagyok jós, tehát nem tudom megítélni.

- Mit remél?

- Én remélem azt, hogy a díszbemutató barométer arra, hogy talán a magyar közönség ugyanígy fogja fogadni. És remélem, hogy ez világszerte így lesz, nem csak Magyarországon. Érdekes módon a film első külföldi vetítése Los Angelesben történt a Golden Globe-nak, ahol sok ország újságírói jelen voltak, és ők ugyanúgy végigülték a végfőcímet is, és ugyanúgy megtapsolták a filmet, és könnyes szemmel jöttek ki a moziból. Csak visszatérve a hatásosságra: a hatások a saját érzelmeid, amik előjönnek benned. Ha sikerül megpengetni azokat az érzelmeket, amelyek benned bujkálnak úgyis, akkor sikeres a film.

- A magyar történelemnek van még számtalan csodálatos pillanata. Nándorfehérvár, Buda visszafoglalása, az 1849-es tavaszi hadjárat, vagy akár az a pillanat, amikor német menekülteket átengedtük a határon, és felhúztuk a vasfüggönyt. Ezek a történetek nincsenek megörökítve, nincsenek film formájában elkészítve. Nem tervez-e újabb történelmi tablót, hogy megmutassa Magyarországnak a saját boldogságát, a saját sikereit?

- Én nem akarok megmutatni, én 56-ról tulajdonképpen azért csináltam ezt a filmet, mert érzelmileg ez nagyon fontos pont az életemben. Én úgy érzem, hogy 56 adta meg azokat a lehetőségeket, amiért ma itt vagyok, vagy amiért ez a film elkészült. És érzelmileg azt a döntést, amikor a szüleim elengedtek engem, hogy tapasztaljak más dolgokat is.

- 12 évesen...

- 12 éves koromban. Az ő tiszteletükre, az ő önzetlenségükre, mert a szülők általában önzők, a saját gyerekeiket maguk körül próbálják tartani.

- Aztán később kimentek ön után Amerikába.

- Aztán később kijöttek igen, de hat hónapig mi nem találkoztunk. Tehát ez ennek a forradalomnak a tiszteletére készült, és a szüleimnek a tiszteletére készült valahogy. De nekem ez egy érzelmi út, és én elgyengülök akárhányszor látom, most már százötvenedszer ezt a filmet, és mégis hat rám. De nem azért, mert hatásvadász, hanem azért, mert hat, mert bennem vannak, élnek azok az érzelmek, azok a pozitív jelek, hogy igenis, a szabadság nagyon fontos. És egész más dolog harcolni érte, mint örökölni.

Belénessy Csaba
(Krónika hírszolgálat)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem ünnep, inkább szomorú emlékezés

Hol vannak a fiatalok? – kérdezte Sólyom László a Szegedi Tudományegyetem szenátusának 1956… Tovább olvasom