Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Anyanyelvi tanár a Fenyő téren

Vendégtanárprogram révén érkezett a soproni Fenyő téri iskolába Andreas Zander a németországi Würzburgból. A fiatal tanártól nemcsak a nyelvet, de a német kultúrát és a szokásokat is megismerhetik a diákok. P az ötödik vendégtanár az iskolában.
A Fenyő téri iskola néhány osztályában szeptember óta Andreas Zander tartja a németórákat. A fiatal tanár egy pályázat révén érkezett Magyarországra, és legfeljebb hat éven keresztül oktathat magyar diákokat. – A bajorországbeli Würzburg általános iskolájában tanítottam és az igazgatóhelyettesi posztot is én töltöttem be – mondta el a Kisalföldnek Andreas Zander. – Mikor értesültem a vendégtanári lehetőségről, elgondolkoztam rajta, és mivel már korábban megismertem és megszerettem Magyarországot, beadtam a jelentkezésemet az oktatási minisztériumhoz.
„ A program – az uniós integráció jegyében – a kelet-európai országokba közvetít tanárokat Németországból, 1994 óta.”
– Szerencsésnek érzem magam, hogy sikerült elnyernem a pályázatot, hiszen az országban csak négy német nemzetiségi általános iskolában tanít egy-egy vendégtanár – mondta Andreas Zandler.
A fiatal tanerő az itt töltött majdnem négy hónap alatt szerzett tapasztalatairól is beszélt. – Megszerettem Sopront, az iskolát és az idilli környezetet, ami körbeveszi – folytatta Andreas Zander. – Az iskolában folyó németoktatás egyébként is nagyon erős és színvonalas, így nem okoz nehézséget a diákoknak, hogy német anyanyelvű vagyok. Amellett talán pozitívum az is, hogy általam életszerű és hasznos információkat is szerezhetnek Németországról, és azokra a kérdéseikre is választ kaphatnak, amire egy tankönyv nem nyújt lehetőséget. Reményeim szerint – ha nem is használom ki a hatéves lehetőséget – de néhány tanévig Sopronban maradok. A feleségem is nagyon elfoglalt ez idő tájt, így talán nem okoz problémát a távollétem.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az illatgyertya veszélyei

Az ünnepi időszakban nálunk is mind több társaságban gyújtanak meghitt hangulatot keltő illatos… Tovább olvasom