Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Áramkimaradás: magyar erőműveket is érintett

Magyarország nincs kitéve annak a veszélynek, hogy a hét végi olaszországi- hoz, valamint a korábbi, amerikaihoz hasonló áramkimaradás történjen – közölte a Magyar Villamos Művek (MVM) vezérigazgatója. Az olaszországi áramkimaradás hatással volt a magyar villamosenergia-rendszerre is, miután az már a nyugat-európai rendszer, az UCTE tagja.
Tombor Antal, a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Rt. elnök-vezérigazgatója tájékoztatása szerint az eset miatt rövid időre leállt egy erőművi blokk a Duna menti erőműben és a debreceni erőműben. A két, együttesen 145 megawatt kapacitású blokk leállása egyensúlyozta ki a rendszerben megjelent teljesítménytöbbletet.

Az Olaszország által importált 6300 megawatt áramot ugyanis az olasz rendszer nem tudta fogadni és a többlet nagy frekvenciaingadozásokat okozott a kelet-európai rendszerekben, így a magyarban is.
„Ilyenkor a teljesítménytöbbletet a beépített automatikus elemek érzékelik és visszaszabályozzák az erőművek termelését, szükség esetén lekapcsolják. A magyar rendszer megfelelő tervekkel rendelkezik az ilyen esetek megoldására" – tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

Tombor Antal úgy vélekedett, az olaszországi eset egyértelműen kapcsolatba hozható azzal, hogy a nyugat-európai országokban a villamosenergia-ipari liberalizáció következtében elmaradtak bizonyos fejlesztések. Emiatt a rendszerből elfogynak a tartalékok, veszélybe kerül az ellátás biztonsága. Az elnök-vezérigazgató rámutatott: ezeket a tapasztalatokat figyelembe kellene venniük a magyar energiapolitika irányítóinak is. Pál László,   MVM-vezérigató  szerint a magyar villamosenergia-rendszer erőművi és hálózati feltételei jelenleg biztonságosak. Középtávon azonban a nemzetközi hálózatok lényeges bővítése szükséges. (mti)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kell egy kis áramszünet?

Vasárnap kora este is tartott az áramszünet Olaszország 12 megyéjében, 22 további megyében részleges… Tovább olvasom