Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

Aranyérmes az aranykárász

Magyarország - Tízezernél is több szavazat futott be Az év hala – 2012 címért folyó versenyben, amelyet a Széles kárász (Carassius carassius), más néven Aranykárász nyert.
A Magyar Haltani Társaság évről évre ezzel a szavazással hívja fel a figyelmet a Kárpát-medence őshonos halfajaira. Az idei választást sokkal többen követték figyelemmel, mint a tavalyit, ötször annyi voks érkezett – tájékoztatott Harka Ákos, a társaság elnöke. Ez köszönhető annak is, hogy a szavazás félidejében valaki, aki nem tudott belenyugodni a Szilvaorrú keszeg lemaradásába, megpróbálta manipulálni az internetes voksolást, lapunk erről is beszámolt.

A három jelölt közül az ezüstérmes Lápi póc védett státusza miatt a természetvédők, a végül bronzérmes Szilvaorrú keszeg inkább a horgászok körében népszerű, a Széles kárász viszont mindkét táborban. Ez a hal ötven éve még gyakori volt a növényekkel gazdagon benőtt holtágakban, csatornákban, mocsarakban, de mostanra szinte teljesen kiszorította élőhelyéről az 1954-ben behozott ezüstkárász. A Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszékén kidolgozták a faj mesterséges szaporításának módszerét, és a haltani társaság most arra biztatja a halastavak gazdáit, horgászegyesületeket, hogy telepítsenek minél több Széles kárász-ivadékot.

Olvasóink írták

  • 3. spiler 2012. január 02. 17:40
    „42 éve BATTONYÁN a Gödrösökben fogtam utoljára,,,,,,,,,,,akkor szidtam,hogy már megint ez jött
    most a süllő a kedvencem.....Külső BÉDÁN /MOHÁCS/
    szép hal, jó hal...........de elmult 42 év”
  • 2. Esovaro 2012. január 02. 15:01
    „Nem tudom miota kell a magyar helyesiras szabalyai szerint egy allatfaj nevet nagybetuvel irni.

    Valamikor ,nem tudom megvan-e meg az a viz, Erdei to volt a neve , a kortoltes mellett volt a szegedi oldalon Fodor telepen ha mentunk a 4-es vegallomasatol a Bika to fele .Az a viz tele volt aranykarasszal vagy szeles karasszal, mas nem is volt benne,akkor meg nem volt vedett,es rengeteget fogtam ott ,remek harcsacsali volt .”
  • 1. Grabowsky 2012. január 02. 10:54
    „Ez a hír megérdemelt volna néhány fotót is...
    Széles kárász:http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9les_k%C3%A1r%C3%A1sz
    Lápi Póc:http://hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%A1pi_p%C3%B3c
    Szilvaorrú Keszeg:http://www.tankonyvtar.hu/biologia/magyarorszag-halfaunaja-080905-56”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Petárda szakította le két ujjpercét a 17 éves fiúnak

Leszakította két ujjpercét egy nagykanizsai fiúnak szilveszter éjjel egy petárda. A sérült állapota… Tovább olvasom