Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Aranyfolyó a New York-i Central Parkban

Új művészi elképzelését valósítja meg New York-ban Christo, aki nevét azzal tette ismertté, hogy beburkolta a berlini Reichstagot és a párizsi Pont-Neuföt. A Central Parkban felállítandó hatalmas montázs címe: A kapuk.
A becsomagolt Pont Neuf
A mű megvalósításának legnehezebb része a szükséges engedélyek megszerzése volt. Miután megkapta, száz emberrel, zenészekkel, színészekkel, munkásokkal január elején nekilátott az alapok lerakásának: acéltalapzatokat állítottak fel, erre szerelik majd rá az öt méter magas kapukat. Összesen 7.500-at, 37 kilométer hosszan, a park nyugat-keleti irányában. A kapu tetejéről lógnak majd le a sáfrányszínű kelmék, ami azt a képzetet adja, hogy egy aranyfolyó kanyarog a fák között. A művész azt mondta, hogy azért választotta ezt a meleg színt, hogy kontrasztot képezzen a téli park szürkeségével szemben - írta a spanyol El País című lap.

A mű nem tartalmaz semmiféle üzenetet, sem szimbólumot, ennek ellenére eredeti elképzelését jelentősen módosítani kellett. Christo már 1981-ben meg akarta valósítani, de a város illetékesei nem adtak rá engedélyt, mert nem értettek egyet azzal, hogy a kapuk felállításához gödröket akar ásni, és mert tartottak attól, hogy a sok lengő lepel elriasztja a madarakat.

A terv előzetes számítások szerint 21 millió dollárba kerül és a fém, amit felhasználnak hozzá, harmada annak, amiből az Eiffel-tornyot megépítették. Christo felesége, Jeanne-Claude kijelentette, hogy nem kérnek támogatást, saját zsebből fizetik az egészet. Christo rajzokat készít az installációról, ezeket a gyűjtőknek és múzeumoknak adják el.

Az avatás előreláthatóan február 12-én lesz és a kapuk két hétig maradnak a parkban. A Metropolitan múzeum megnyitja tetőit a látogatók előtt, hogy a magasból tudjanak gyönyörködni a látványban. New York városa reméli, hogy Christo aranyfolyója sok turistát vonz majd és így sok "aranyat" - kb. 80 millió dollár bevételt - eredményez neki.

(Forrás: MTI)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sarmaság László festőművész

Tovább olvasom