Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

Aranykéz utca - P. Tamás pere: levetítették Boros József videovallomását

Boros József szerint a vádlottról és köréről tudni lehetett, hogy brutális leszámolásokra képes, de az áldozattal sem lehetett tárgyalni.
Az Aranykéz utcában másfél évtizede felrobbantott Boros Józsefnek a nem sokkal halála előtt, 1997-ben a rendőrségen tett videovallomását mutatták be a P. Tamás és társai ellen Prisztás József 1996-ban történt megölése miatt indult büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken pénteken.

Boros József szerint a vádlottról és köréről tudni lehetett, hogy brutális leszámolásokra képes, de az áldozattal sem lehetett tárgyalni. Arról is beszélt, hogy Prisztás uzsorából hatalmas vagyonra tett szert, és be akart szállni az olajüzletbe. Ennek érdekében átvette az alvilág bankárának tartott Lakatos András ("Kisbandi") piramisjátékban felhalmozott adósságait, megpróbálta behajtani, és így kért részesedést az olajüzletből, ami viszont sértette P. Tamás érdekeit.

Boros József szerint Kisbandi 1-1,2 milliárd forinttal "húzta le" az államháztartást az 1990-es években a halasztott vámfizetés révén, amire az engedélyt T. I., a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága jövedéki osztályának akkori vezetője adta ki. A vámtiszt ellen eljárás is indult a videovallomás szerint, amelyben elhangzott az is, hogy Lakatosék az elsőrendű vádlott, P. Tamás nélkül nem tudták volna elintézni az engedélyt.

A rég elhunyt tanú a videofelvétel tanúsága szerint azt mondta a már szintén több mint másfél évtizede halott Prisztásról, hogy "brutális ellenfél" volt rengeteg pénze, emberei, befolyásos kapcsolatai - köztük nagyon jó titkosszolgálati összeköttetései - miatt, ám megölésekor a budapesti éjszakában mindenki tudta, hogy ez kinek állhat érdekében és, hogy akik elkövették "nem viccelnek", ezután minden megtörténhet.

Addig is voltak uzsoraügyletek, "felvonultak", "betámadtak", "egy kis dádá" annak, aki nem fizetett, de a leszámolások, robbantások a Prisztás-gyilkossággal vették kezdetüket a videovallomás szerint.

A tanú úgy vélte: az elsőrendű vádlott és az áldozat között nyilvánvaló érdekellentétek voltak, ám magáról a gyilkosságról azt állította, hogy az oroszok követték el valakinek a megbízásából.

A tanú beszélt arról is, hogy akkoriban, ha volt egy komolyabb akció, előtte és utána is "összeröffent" az elsőrendű vádlott, T. Gy., egy az alvilágban ismert VIII. kerületi személy, valamint Radnai László, akit bűnszervezetben elkövetett súlyos bűncselekmények miatt ítéltek el jogerősen a kecskeméti maffiaperben, de szabadlábra került és az elsőrendű vádlottra terhelő vallomást tett Prisztás megölése ügyében. A tanú azt is tudni vélte, hogy ezek közül volt, aki a súlyos bűncselekmények után hosszabb-rövidebb időre külföldre ment.

A videovallomás megtekintése után P. Tamás arról beszélt, hogy ez csupán hangulatkeltés, az áldozat behajtó volt, aki Lakatoson keresztül kívánta képviselni magát az alvilágban.

P. Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy a vallomásban szó sincs azokról az ingatlanügyletekről, amelyek a vád szerint az áldozat halálához vezettek, szóba kerülnek viszont az oroszok. Az elsőrendű vádlott szerint a vádbeli gyilkosság hátterében az állhat, hogy Prisztás "ki akarta ebrudalni az országból az oroszokat".

"Nem lehetett vele tárgyalni, ezért kellett kiiktatni" - jegyezte meg az áldozatról a vádlott, aki Borosról azt mondta: az 1990-es években 120 millió forintot adott olajüzletekhez Radnainak, és csak azért akart kiszállni, mert "rádöbbent, hogy becsapják".

P. Tamás és a védője is szóvá tette, hogy Boros és kihallgatói között szokatlanul szívélyes volt a viszony, a rendőrök még kólával is megkínálták.
A védő azt is furcsállotta, hogy amikor ő kérte a videofelvételt, akkor a hatóságok azt mondták, hogy már leselejtezték, de az ügyészség kérésére előkerült.

P. Tamás és társainak büntetőpere rendkívüli biztonsági intézkedések mellett zajlik. Tucatnyi maszkos, géppisztolyos büntetés-végrehajtási őr vigyázta a három vádlottat, és egyenruhás rendőrök felügyelték a katonai bíróság Fő utcai épületét. A bíró a pénteki tárgyaláson a bizonyítás érdekeire hivatkozva nem engedélyezte a sajtónak hang- és képfelvétel készítését.

A vádirat szerint P. Tamás 1994 és 2000 között az Energol Rt. vezérigazgatója volt, a cég tevékenysége révén jelentős vagyont szerzett, és egyre nagyobb befolyásra tett szert az alvilágban. 1996-ban kölcsönügyletek folytán elszámolási vitába keveredett a budapesti éjszakai élet másik meghatározó alakjával, Prisztás Józseffel, és elhatározta, hogy megöleti őt.

A későbbi áldozatot P. Tamás egy ismerőse csalta a III. kerületi Ladik utcába 1996. november elsején, majd ott P. Tamás testőre pisztollyal fejbe lőtte a kocsijába beszálló Prisztást, aki a helyszínen meghalt.

Az eljárás során mindhárom vádlott tagadta bűnösségét.

P. Tamás egy időben a legkeresettebb magyar bűnözők listáját vezette, tavaly júliusban elfogták, és előzetes letartóztatásba helyezték. A hatóságok őt gyanúsították meg a négy halálos áldozatot követelő 1998-as Aranykéz utcai robbantással (amelyben meghalt a sajtóban rendőrségi informátorként is emlegetett Boros József Károly), továbbá Seres Józsefnek és testőrének meggyilkolásával is 1999-ben, Tahitótfaluban.

P. Tamás neve a közelmúltban azzal kapcsolatban vált széles körben ismertté, hogy nyilvánosságra kerültek a 2008-ban, a Gyurcsány-kormány idején a Nemzetbiztonsági Hivatal élén álló Laborc Sándorral folytatott megbeszélései. A két beszélgetésről készült hangfelvételek leirata szerint P. Tamás félt, hogy 2010-ben a baloldal elveszíti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek, Laborc viszont közéleti szereplőkre terhelő információkat várt tőle. Abban az ügyben hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás gyanúja miatt folytat eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csaknem százezer aláírást gyűjtött az Együtt-PM az egykulcsos adó ellen

Ez jelzi, hogy az egykulcsos adó az Orbán-kormány gazdasági károkozásának szimbóluma, nem csak… Tovább olvasom