Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

ÁSZ: 56,5 millió forinttal kell elszámolnia az SZDSZ-nek 2010-ből

A parlamentből kikerült párt nem tudott elszámolni egy 56,5 millió forintos adomány törvényszerűségével, ezért ezt az összeget vissza kell fizetnie az államkasszába.
A teljesség és valódiság elvének sem felel meg az SZDSZ 2010-es beszámolója az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb ellenőrzése szerint; a parlamentből kikerült párt nem tudott elszámolni egy 56,5 millió forintos adomány törvényszerűségével, ezért ezt az összeget vissza kell fizetnie az államkasszába.

Az ÁSZ munkatársai kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón számoltak be az SZDSZ és pártalapítványa, a Szabó Miklós Alapítvány 2009-es és 2010-es gazdálkodásának vizsgálati eredményeiről.

Horváth Balázs felügyeleti vezető az MTI kérdésére elmondta: a törvényhozásból kiesett pártokra általában is jellemző, hogy vagy nem teszik közzé beszámolóikat, vagy nem megbízható, valótlan adatokat közölnek. Emlékeztetett, a számvevőszék csak az ügyészség és a közvélemény figyelmét tudja felhívni a törvénytelenségekre, ezért korábban is javasolták például, hogy amennyiben egy párt hat hónapon belül nem tesz eleget beszámolási kötelezettségének, akkor a bíróság szüntesse meg a politikai szervezetet.

Hangsúlyozta, a pártok beszámolóinak hitelessége érdekében kezdeményezték, hogy - más gazdálkodó szervezetekhez hasonlóan, egy bizonyos értékhatár felett - legyen kötelező könyvvizsgáló, illetve képesített könyvelő alkalmazása, a párttörvény pedig a számviteli törvénnyel összhangban, átláthatóan és elszámoltathatóan határozza meg a beszámolás rendjét.

A számvevőszék felügyeleti vezetője az SZDSZ esetére kitérve kifejtette: a szabad demokraták egy 2010-ben kapott, 56,5 millió forintos adománnyal nem tudnak megfelelően elszámolni. Horváth Balázs szerint a párt csak úgy fogadhatta volna el ezt a támogatást, ha bizonyítja: az adományozó alapítvány nem részesült közvetlen költségvetési támogatásban, ugyanakkor az SZDSZ a vizsgálat során ezt nem tudta igazolni, ezért az összeget most vissza kell fizetnie a központi költségvetésbe. Az ÁSZ munkatársa szerint a helyzetet nehezíti, hogy a szabad demokraták 2010-ben már e nélkül is mintegy 800 millió forintos tartozást halmoztak fel, aminek 60 százaléka ingatlanvásárlásokhoz kapcsolódó adósság. A számvevőszék jelentése alapján a párt húsz ingatlan vásárlásához vett fel 415 millió forintos kedvezményes hitelt a Magyar Fejlesztési Bank (MFG) jelzálogjog bejegyzésével, a bank azonban 2010-ben felmondta a hitelszerződést, mivel az SZDSZ az előző év júliusa óta nem tett eleget fizetési kötelezettségeinek.
Horváth Balázs szólt arról is, az állam adók módjára hajthatná be az SZDSZ tartozását, azonban a pártnak nincs erre elegendő vagyona, 2011-ben pedig mindössze 3,2 millió forintos bevételről számoltak be, ezért kétséges, hogy az összeg megérkezik-e a kincstár számlájára.

Veress Tiborné ellenőrzésvezető ehhez kapcsolódóan elmondta, az SZDSZ 2010-es beszámolójában nem tüntette fel ingatlanvásárlásaihoz kapcsolódó 58 millió forintos kamattartozását, emellett valótlan adatokat tartalmazó bizonylattal próbált igazolni egy 4,3 millió forintos támogatás kifizetését, ami miatt az ÁSZ az ügyészséghez fordult, az ügyet pedig jelenleg a rendőrség vizsgálja. Veress Tiborné ismertette a Szabó Miklós Alapítvány 2009-2010-es beszámolójáról készült jelentést is, amelyből kiderül például, hogy az SZDSZ pártalapítványának egy 25 ezer forintos támogatást kell visszafizetnie az államnak, mivel azt jogszerűtlenül készpénzben fogadták el.

A számvevőszék a parlamentből kikerült pártok ellenőrzése során gyűjtött tapasztalataikat a jelenlegi országgyűlési képviselőknek is eljuttatja, hogy azt az új pártfinanszírozási törvény, várhatóan őszi tárgyalása alatt hasznosítani tudják.

Olvasóink írták

  • 2. klj-54 2012. szeptember 04. 17:35
    „Ahogy Orbán sem tud elszámolni szinte semmivel sem!”
  • 1. Mozimasiniszta 2012. szeptember 04. 17:14
    „a szadeszes tolvaj banda nemtud elszámolni a pénzekkel ? az szinte lehetetlen...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az MTVA alaptalannak tartja az Karácsony vádjait

Az MTVA keddi közleményében arra szólította fel az ellenzéki frakcióvezető-helyettest, hogy… Tovább olvasom