Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Átadták a MÁV új IT-helpdeskjét Budapesten

Átadták a vasúti közlekedés informatikai működését támogató új IT-helpdesk ügyfélszolgálatot pénteken Budapesten a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. (MÁV SZK) területén.
Az avatási ünnepségen Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: nagy jelentősége van a professzionális szintre emelt IT-helpdesknek, amely lehetőséget ad arra is, hogy szükség esetén kisegítse a januárban Szolnokon átadott megújult MÁVDIREKT utastájékoztató rendszert.

A korábban hat helyen működött vállalati IT-szolgáltatást most egy helyen alakították ki 10 millió forint fejlesztéssel, ahol a hét minden napján folyamatosan fogadják az informatikai szakemberek a MÁV-csoport, valamint a Rail Cargo Hungaria Zrt. több tízezer felhasználójától érkező IT-hibabejelentéseket, egyéb megkereséseket a vasútvállalatoknál üzemelő több mint 20 ezer számítógép, illetve notebook, 38 ezer periféria működésével kapcsolatban.

Az MTI felvételei.

Fejes Sándor, a MÁV SZK vezérigazgatója elmondta: az előzetes adatok alapján tavaly 300 millió forint adózás előtti eredményt értek el úgy, hogy a korábbinál alacsonyabb díjon szolgáltatnak. Az idén, további árcsökkentés mellett, hasonló üzleti eredményt várnak, szolgáltatásaikkal a külső piacon is meg kívánnak jelenni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A keleti partnerség támogatásáról is egyeztettek a V4-ek

Értékes eszköz az uniós érdekérvényesítésben a visegrádi országok együttműködése, a csoport… Tovább olvasom