Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Átadták a Rádiókabaré Bon-bon díjait

Badár Sándor és a Szomszédnéni Produkciós Iroda, vagyis Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs kapta ebben az évben MR1-Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré Bon-bon díját.
Az elismerést, vagyis az aranyozott bon-bonokat a Magyar Rádió nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Jónás István és Sinkó Péter, a Rádiókabaré vezető szerkesztője adta át kedden a Stefánia Kultúrpalotában - közölte a Magyar Rádió az MTI-vel.

Badár Sándor személye főként a filmvilágból ismert, olyan alkotásokban láthatta a közönség, mint a Roncsfilm, az Európa kemping, a Kontroll, a Hasutasok, a Bakkermann vagy a Papírkutyák.

"Sajátos humorával, rögtönzéseivel a kortárs magyar és kelet-európai filmek jellegzetes figurájává vált. 2006 óta rendszeres fellépője a Rádiókabarénak, az ügyeskedő kisembert formázza meg" - jellemezte a díjazottat Sinkó Péter.

A Szomszédnéni Produkciós Iroda két tagja eredeti szakmáját tekintve építészmérnök, illetve újságíró. Ők az Erdélyi Humorfesztivál ötletgazdái és szervezői is.

Mint azt Sinkó Péter kiemelte, Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs a Rádiókabaré első erdélyi szereplői, akik teljesen új hangú, úgynevezett vidéki humort hoztak a kabaréba. Poénjaikat a székely és magyar nyelvhasználat különbségeire alapozzák.

A Bon-bon díjat 1998-ban a Rádiókabaré alapította. Az elismerést azoknak a művészeknek ítélik oda, akik az előző évben a legtöbbet tették a hallgatók szórakoztatásáért. A stilizált édességgel a Rádiókabaré íróit, humoristáit, színészeit jutalmazzák. 2010-ben Aradi Tibor és Varga Ferenc József, 2009-ben Hadházi László és Vida Péter vehette át az elismerést.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idős asszonyokat raboltak ki

Két idős asszonyt is kiraboltak a hétvégén Győr-Moson-Sopron megyében - közölte a megyei… Tovább olvasom