Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Átmeneti otthonok családoknak

A Lehetőség a Családoknak 2005 Alapítvány több mint egy éve működteti az önkormányzat támogatásával a Családok Átmeneti Otthonát Mosonmagyaróváron. Az elmúlt egy év tapasztalata azt mutatja, hogy az alapítványnak a meglévő szolgáltatást bővítenie kell a krízishelyzetbe jutott, bántalmazott családok átmeneti – háromhetes – elhelyezésével.

Az intézmény vezetője még az év elején egyeztetett erről az önkormányzattal. Akkor ígéretet kapott arra, hogy az épület tetőterében felszabaduló lakásokat a város az alapítványnak térítésmentesen átadja. A Barátság utcai épületben jelenleg három lakás áll üresen és még további kettő szabadul fel az év végéig. Az úgynevezett „Joker Ház” a Fiatalok Otthonaként működött korábban, ám ebben a formában jelenleg nem gazdaságos üzemeltetni. A Családok Átmeneti Otthonának működtetése a jogszabály alapján a város feladata, amire a jövő évtől az alapítvánnyal ellátási szerződést is köt a város.
A szakemberek szerint hosszú távon felül kell vizsgálni a Fiatalok Otthona működtetését, mivel a jelenlegi formában gazdaságtalan. Ezt követően az épületet a feladatellátás biztosításához az alapítvány részére térítésmentesen, külön megállapodás alapján kívánják majd átadni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Itthon is bemutatták a Vistát

Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy az üzleti felhasználók… Tovább olvasom