Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 15°C Még több cikk.

Átverték a neten: drága telefon helyett használt borotvát kapott

A vevő több mint százezer forintot fizetett ki a szigetszentmiklósi csalónak.
Vádemelési javaslattal megküldte a rendőrség az ügyészségnek egy szigetszentmiklósi csaló ügyét, aki az interneten értékes telefon helyett használt villanyborotvát adott el miskolci vevőjének - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.

Dobi Tamás közölte: a rendőrség csalás vétségének gyanúja miatt indított eljárást az akkor még ismeretlen tettes ellen. A nyomozás befejeződött, az iratokat vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.

A becsapott vevő több mint százezer forintot fizetett ki az internetes vásárlásakor.

Olvasóink írták

  • 14. delmadarka 2013. június 28. 14:03
    „6, Jakos

    Szerinted ha valaki ki tudott csalni 3 millát akkor az bent hagyja a bankba milyen vagyon elkobzás? Ott lapult fél évig egy havernál vagy egy páncél szekrénybe vagy bárhova elrakta kp-ba. Most meg fél év előzetes után kap egy felfüggesztettet, mert a fél évet beszámítják úgy gondolják ennyi elég volt ha ez az első bűncselekménye most előveszi a pénzt röhög a markába és költi a zsetont. Annyi hogy priusza lesz, amit 5 év után töröltethet egy ügyvéddel, ha addig nem csinál semmit.”
  • 13. geza 2013. június 28. 08:03
    „#12 Így van. Én is vásárolok sokat eb..ay-ról. Ott alapvetően a Top seller-ektől vásárolok akiknek a visszajelzése 99 %.
    Egyszer csalódtam csak..de az ott hirdetők 99%-a abszolult normális”
  • 12. zselé 2013. június 27. 11:42
    „Netes vásárlás alapszabályai:
    1. Keress olyan helyet, ahol van valamilyen biztonsági háló (Va..ra, Eb.y)
    2. Ha más oldalt választassz (A..ód, Jóf...s, Exp..ssz, stb.), akkor tartsd szem előtt ezeket:
    2.1. Olcsó húsnak híg a leve. Ha valami hihetetlen jó áron van, az 90% -ban átverés.
    2.2. Ha képet is tesznek fel a termékről, akkor Images Google -ön keress rá (kép linkjével), hogy megtudd nem -e egy más által eladásra kínált cucc fotóival akarja -e eladni a nemlétező áruját.
    2.3. Kérj több képet a termékről. Ha nincs nála, keresni fog valami kibúvót. (Persze még ez se garantálja, hogy a csomagba valóban az fog kerülni.)
    2.4. Határmenti apró településen vagy külföldön éldegél? Hogy-hogynem csak posta fog játszani mint átvételi opció. Ha nem tudsz elmenni és személyesen lebonyolítani az üzletet, akkor inkább hagyd ki. Nem éri meg. (Személyes átvételbe az ilyen úgyse menne bele)
    2.5. Utánvét semmire sem garancia.
    2.6. "x hét" garanciát vállalok a termékre szövegeknek nem bedőlni.

    Ésszel, okosan!”
  • 11. THK 2013. június 27. 11:17
    „7. sorpocak,
    nyugodtan lehet internetről vásárolni - de nem mindegy, hogy honnan!
    Komolyabb helyeken védik a vásárlót, és visszakapod a pénzed, ha átverne az eladó, másrészt már az eladók előélete is nyitott könyv: látod miket forgalmaztak korábban, mennyire voltak elégedettek a vevőik: azaz akár BIZTONSÁGOSABB IS lehet, mint egy fizikai bolt, amiről semmit nem tudsz...”
  • 10. Hazafi7 2013. június 27. 08:29
    „6.Jakos
    Természetesen a bíróság megítélte a kártérítést minden károsultnak.Erről van is egy bírósági határozatom,de kitörlőhetem vele.:-( Szerinted láttunk belőle 1 fillért is ?!Semmi nincs a nevén,elérhetetlen, behajthatatlan.Ez 3 éve történt.Az előzetes biztos nem jó móka,de az elsikított pénzért én majd 2 évet dolgozom, nem pedig 6 hónap All inclusive a Hotel Vácban!!!Ügyes volt!Mi hülyék pedig megérdemeltük!Mondják szemesnek álla világ!”
  • 9. Bendegúz007 2013. június 27. 07:50
    „Én rengeteg mindent vettem használtan a neten és azt kaptam amit láttam a képeken,nekem még nem volt negatív tapasztalatom.Persze biztos bele lehet futni ilyen sztoriba is,de szerencsére nagyon ritka ,én inkább becsületes emberekkel találkoztam még.”
  • 8. vovozs 2013. június 26. 23:05
    „Lehet vásárolni a neten csak kőrültekintően. Sok a kamusi aprohirdető, de az áru nélküli webshopok is akik végül visszautalják a pénzt ha nem tudják időbe beszerezni pedig raktárkészleten van..amugy meg sokat vásárolok neten, de nem mindent”
  • 7. sorpocak 2013. június 26. 20:16
    „Ezért nem vásárolok interneten. Nem tudom mit és milyet kapok. A leírások szépek, de mi van mögötte? Garancia,tisztesség, inkább sokszor pénzéhesség és eltűnés.A boltban látom, megfogom, kipróbálom.Van garancia(bár néha vitatható). Nem mondom, hogy soha nem vettem semmit, de csak olyantól, akit régen ismerek és ismerős is ajánlotta.Ez egy alkalom volt.Elég bizalmatlan vagyok ilyen téren.Másoknak is ajánlom,kevesebb lenne a felháborodás.”
  • 6. Jakos 2013. június 26. 20:16
    „3. Hazafi7 2013.06.26. 17:28

    Honnan veszed, hogy ha valaki bűncselekménnyel szerez pénzt akkor azt megtarthatja??? Ilyenkor kötelezően vagyonelkobzást rendelnek el erre az összegre vagy polgári jogi igény alapján ítélik meg a károsultaknak.
    Előzetesben ülni meg ne hidd hogy olyan jó móka.
    Félreértés ne essék, nem az elkövetőt védem, hanem az nem tetszik, hogy az igazságszolgáltatási rendszert hajlamosak mindenféle szakmai ismeret nélkül kritizálni az emberek.”
  • 5. Zotya100 2013. június 26. 18:04
    „nelek: Itt nem romlott húsról van szó. Azért a boltban meg tudom nézni, hogy nem használt borotva van a dobozban a drága telefon helyett. Ennyi.”
  • 4. nelek 2013. június 26. 17:42
    „Az internetes vásárlás jogilag semmiben nem különbözik attól, mintha boltban tennétek.

    Veszel 5 kiló romlott húst a boltban. Így jártatok, vagy esetleg reklamáltok. Vagy legszebb öröm a káröröm?”
  • 3. Hazafi7 2013. június 26. 17:28
    „Én is jártam hasonló cipőben!Közel 100 károsult, majd 3 000 000 ft-ot sikított össze röpke 1 hónap alatt.Fél évet ült előzetesben most meg röhög a markába :-( Jó kis órabér!!! Hol keresel fél év henyéléssel 3 misit?????”
  • 2. Jeti00 2013. június 26. 17:16
    „kockáztatott, nem jött be :D”
  • 1. Zotya100 2013. június 26. 16:49
    „Így járt. Ha boltban veszi, olcsóbb lett volna....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: több száz patika lehet az államé

A csaknem háromezer patikából 600 olyan, amely önállóan nem vagy alig rentábilis - mondta Tukacs… Tovább olvasom